500 km/h felett hasítani egy Ferrari Enzóval…

Richard Loosee egy olyan autós túrán vett részt 2006. augusztus 2-án, amelyen a befolyó nevezési díjakat, valamint az indulók adományait jótékonysági célokra fordították. Utah szövetségi állam azzal támogatta a kezdeményezést, hogy az egyik országútjának 32 km-es szakaszát lezárták, kifejezetten azért, hogy az indulók ott büntetlenül kipróbálhassák autójuk végsebességét. Mr. Loosee is éppen erre törekedett, amikor nem ismert okok miatt elvesztette az uralmát tűzpiros Enzója felett. Valahol 320 km/h-s sebesség környékén történt mindez, ezért több száz méter hosszúságú sávban szóródtak szét a szaltózások közben bombaként robbanó Ferrari darabjai. A gyárilag tervezett módon a nehéz motor és váltó lerepült az utascelláról, amely még így is hétszer átfordult a levegőben, mielőtt megállt volna. Csodával határos módon a tulajdonos bordatörésekkel, és rengeteg zúzódással megúszta a látványra horrorfilmbe illő produkciót.

Miután felépült, elgondolkozott azon, mit is tudna csinálni autójával - pontosabban, annak megmaradt darabjaival. Mivel felvevőpiac nem létezik bontott Enzo alkatrészekre, megtartotta a roncsot, de ahhoz túlságosan nagy erőhatások érték a karbon szerkezetet, hogy az e köré épített autót közúti közlekedésre alkalmas állapotba lehessen hozni. Lényegében csak a leszakadt motor-váltó egység maradt meg, mint hasznosítható fődarab, de Loosee úrnak már ennyi is elég volt a boldogsághoz. Elhatározta, olyan versenyautót épít, amellyel a Bonneville-i kiszáradt sóstó medrében sebességrekordokat fog hajszolni. Eme tervének megvalósításához szerencsére volt elegendő pénze, ennek ellenére négy évet vett igénybe, amíg elkészült a nagy mű. Az idei Speedweek rendezvénysorozaton mutatkozott be az autó, amely már csak megjelenésében hasonlít az eredeti Ferrarira.

Teljesen új karbon vázat készítettek az autónak, a külső karbon héjhoz pedig csak mintának használták az eredetit, ugyanis azon nem maradt olyan elem, amely épségben megúszta volna a szaltózást. A legnagyobb újdonságot a megnyújtott orr jelenti, nem véletlenül. A bukása után Loosee úr kiderítette, hogy a széria orral a Ferrari Enzo Ferrari 360 km/h-s sebesség felett instabillá válik, márpedig ő ennek ha nem is a duplájával, de legalább 486 km/h-val szeretne száguldani a sivatagban. Egy áramlástannal foglalkozó mérnök készítette el az új orrkúpot, amelynek segítségével állítólag 500 km/h-ig stabilan uralható a poraiból feltámasztott Ferrari-szerű jármű.

Ekkora sebesség eléréshez természetesen a hatliteres, V12-es motort is meg kellett berhelni. Két hatalmas turbófeltöltőt kapott az olasz erőforrás, amelynek teljesítménye valahol 850-1000 lóerő között mozog, attól függően, mekkora turbónyomást használnak. Azonban úgy tűnik, ez a teljesítmény túlságosan sok az autónak: a kalandokat hajkurászó tulajdonos már túl van az első próbálkozáson, ami sikertelennek nevezhető, mert elmondása szerint 230 km/h-s tempónál bizonytalan az úttartás, így kerülvén az újabb légi bemutatót, nem erőltette tovább a gyorsítást. Úgy tűnik, egy gyári laboratóriumban és szélcsatornában éveken át csiszolt áramlású karosszériát nem lehet egyszerűen lemásolni, pláne nem úgy, hogy - a mérnöki közreműködés ellenére - barkács módszerekkel alaposan átépítik az elejét. Richard Loosee-t azonban nem olyan fából faragták, aki könnyedén feladná álmait, vagy éppen Ferrari Enzo Ferrariját. Legkésőbb jövőre visszatér Bonneville-be, állítólag akkor már egy áramlástani szempontból tökéletes autóval. Így legyen!