Itt a játékos kedvűek új álomautója!

Nintendóval dobják fel a Toyota Grand Highlandert

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az észak-amerikai Toyota-kereskedésekbe idén nyáron érkező, hét- vagy nyolcszemélyes utastérrel rendelhető Toyota Grand Highlanderhez egy legújabb generációs Nintendo Switch és egy népszerű videójáték is jár majd ajándékba.

Grand Highlandert csak Észak-Amerika kap

Amikor 2023 nyarán megjelenik az amerikai kereskedésekben a Grand Highlander, az első 500 vásárló egy 150 ezer forint értékű, OLED-kijelzős Nintendo Switch konzolt kap majd hozzá ajándékba. A Nintendo Switch OLED 6,2 helyett már 7 colos képernyővel rendelkezik, amely ráadásul a legkorszerűbb OLED technológiának köszönhetően még élénkebb színekkel és élesebb kontraszttal teszi élvezetesebbé a játékokat. Csakúgy, mint a régi generáció, az új OLED-Modell is lehetővé teszi, hogy a tévén játsszanak vele a levehető, mozgásérzékelős Joy-Con kontrollerek és a mellékelt dokkoló segítségével. Azonban a Toyotában nem ez, hanem a hordozható üzemmód kerül majd előtérbe, amely egy, illetve több játékossal is használható. Előbbi esetben a kontrollereket a kijelző két oldalához lehet rögzíteni, utóbbinál pedig a kijelzőt a beépített állványával le lehet tenni egy asztalra, ilyenkor a két lecsatolt kontrollerrel lehet a játékokat vezérelni.

Gamerek álomautója

Ráadásul az első 500 Toyota Grand Highlander-vásárló az OLED-kijelzős Nintendo Switch konzol mellé még a japán játékgyártó második legnépszerűbb játékát, a 20 ezer forintot érő Mario Kart 8 Deluxe-ot is megkapja, a fizetős Nintendo Switch Online + Expansion Pack tagsággal rendelkezők pedig a 8 ezer forintot érő Mario Kart 8 Deluxe – Booster Course Pass letölthető tartalmat is, amely még több pályát kínál a megszállott játékosoknak. 2023 végéig hat hullámban, hullámonként egyszerre nyolc pálya jelenik majd meg, mindegyik játszható lokálisan és online módban is.[BANNER type="1"]

Csak az első 500 vásárló kap Nintendo ajándékot az autóhoz

Az együttműködés megünneplésére egy, a Chicagói Autószalonon kiállított Grand Highlandert a Nintendo Switch és Mario Kart témájúra fóliáztak, de nem álltak meg a külső átalakításánál: nagy képernyőket, erős hangszórókat és egy Nintendo Switch játékkonzolt is telepítettek a szabadidő-autóba, hogy a Toyota-stand látogatói egyszerre tapasztalhassák meg a jármű tágasságát, és a fedélzetén a Nintendo-játékélményt.

Csak a promó autó kapott ilyen fóliázást


Forrás: Smarter Média
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?