Videón, ahogy 8 fiatal utazott egyszerre az F Astrában
Az Üvegtigris 2 ikonikus trabantos jelenetét is lekörözte, amit ezek a fiatalok csináltak az Astrában
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Csak egy hétköznapi igazoltatásnak indult, ám szinte azonnal szürreális irányt vett az öreg Opel Astra félreállítása.
A bal első ülésen azonban csak hűlt helyét találták a sofőrnek a rendőrök. Mint kiderült, az Astra vezetője még menet közben átmászott a tömegen, és a csomagtartóban próbált meg elbújni.
Ráadásul a fiatal sofőr nem a kelleténél jóval több utasa miatt menekült hátra, hanem azért, mert soha nem volt jogosítványa. A rendőrök az önjelölt sofőrt előállították és szabálytalan személyszállítás, valamint engedély nélküli vezetés miatt feljelentést tettek vele szemben. Ne feledjétek: a valóságban a közlekedés veszélyes üzem, és ahogy a rendőr is felhívja rá a figyelmet az alábbi videó végén, nagyon komoly baj lehet az ilyesmiből. (Ha a videó nem jelenne meg megfelelően, akkor ide kattintva közvetlenül is elérheted.)