Beárazták itthon az új Subaru Forestert!

Ennyit kérnek Magyarországon a Subaru szabadidő-autójáért!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megjelent a Subaru hazai oldalán a Forester részletes árlistája. Mutatjuk, mennyiért viheted haza!

Közzétette a Subaru az új, hatodik generációs Forester hazai árlistáját. A SUV főként a terepképességeivel igyekszik kitűnni az egyre tömöttebb piacról - erről itt írtunk bővebben. Motorfronton nincs min gondolkodni, minden esetben 2,0 literes, négyhengeres benzines erőforrással érkezik némi lágy hibrid rásegítéssel, egyszerűbben az e-boxer névre hallgató hajtáslánccal. Összesen ötféle felszereltségi szintből lehet választani. A legolcsóbb alternatívát a Trend jelenti a maga 15 950 000 forintos alapárával, míg a kínálat másik végén a Platinum fantázia névre hallgató, ennek konfigurálása 18 600 000 forintról indulhat. A kettő között az Active, Exclusive, valamint az Exclusive Cross helyezkedik el 16 800 000 és 17 800 000 forint közötti áron. Ami az extrákat illeti még bőven fentebb lehet tornázni a vételárat. Kezdésnek a fényezés további 195 ezer forintba fáj, hacsak a vásárló nem elégszik meg a fekete árnyalattal (ezen kívül további 10 féle választható). Ezentúl számos kiegészítő rendelhető még - egyes elemek további fél millió forintot dobnak a vételáron - így egy teljesen felextrázott Forester bőven 20 millió forint felett vihető haza, viszont most a bevezetési akció keretében kereken 1 millió forintot elengednek.  
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?