Pole, leggyorsabb kör, győzelem – Verstappen Imolában

A címvédő Max Verstappen kimaxolta az Emilia Romagna Nagydíjat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A világbajnoki címvédő Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte meg vasárnap a Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíjat, de övé volt a pole pozíció és a leggyorsabb kör is.

Pályafutása 22. és idénybeli 2. futamgyőzelmét ünnepelhette a 24 éves Max Verstappen, azaz az F1 tavalyi bajnoka. A címvédő mögött csapattársa, a mexikói Sergio Pérez ért célba másodikként, míg a harmadik helyen a McLarennel versenyző Lando Norris zárt.
Hirdetés
A 63 körös száguldás során a szombati sprintfutam végeredményének megfelelően Verstappen rajtolt az élről átmeneti esőgumikon a vizes, de már száradó aszfaltcsíkon. A startot követően a holland mellé csapattársa, Sergio Pérez sorolt be másodiknak, mögöttük Lando Norris (McLaren) következett. A harmadik kanyarban Carlos Sainz (Ferrari) és Daniel Ricciardo (McLaren) összeakadt, előbbinek a sóderágyban véget ért a futama, utóbbi pedig - aki meglökte riválisát - az utolsó helyről haladt tovább. A biztonsági autós fázist követően Verstappen folyamatosan növelte előnyét az élen, a fő kérdés pedig az volt, ki lesz az első pilóta, aki felteszi a száraz pályára alkalmas abroncsokat. A holland mögött Pérez, Charles Leclerc (Ferrari) és Norris volt a sorrend, meglepetésre a Haasszal versenyző Kevin Magnussen volt az ötödik, de a mercedeses George Russell jó versenytempóval folyamatosan támadta, majd végül megelőzte a dánt.
Hirdetés

Először Ricciardo cserélte le szárazra az átmeneti esőgumikat, és mivel ezzel azonnal megfutotta az addigi leggyorsabb kört, a többiek is bejöttek a bokszutcába. A sorrend az élen és a pontszerző helyeken sem változott, Verstappen magabiztos előnnyel vezetett. Néhány előzést a 35. kör után láthatott a közönség, amikor a versenybírók engedélyezték a hátsó szárnyak nyitását a pilótáknak. Verstappen hamarosan lekörözte a hétszeres világbajnok, Mercedesszel versenyző Lewis Hamiltont, akivel tavaly az utolsó futam utolsó köréig harcolt a vb-címért.
Az 54. körben a harmadik helyen haladó és a vb-pontversenyben éllovas Leclerc hibázott, megpörgött és a gumifalba csapódott, a megsérült első szárnya miatt pedig a bokszba kellett hajtania. Ezzel a kilencedik helyre esett vissza, és végül csak hatodikként zárt, míg a dobogóra Norris jött fel. Verstappen - mivel övé lett a leggyorsabb kör is - az összetett pontversenyben 18 ponttal csökkentette hátrányát ferraris riválisához képest.
A szezon két hét múlva a most debütáló, városi Miaimi Nagydíjjal folytatódik.
Hirdetés
Végeredmény, Emilia Romagna Nagydíj, Imola (63 kör, 309,1 km, a pontszerzők):
  1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:32:07.986 óra
  2. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 16.527 másodperc hátrány
  3. Lando Norris (brit, McLaren) 34.834 mp h.
  4. George Russell (brit, Mercedes) 42.506 mp h.
  5. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) 43.181 mp h.
  6. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 56.072 mp h.
  7. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 1:01.110 perc h.
  8. Sebastian Vettel (német, Aston Martin) 1:10.892 p h.
  9. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1:15.260 p h.
  10. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 1 kör h.

Leggyorsabb kör: 1:18.446 perc, Verstappen (55. kör)
Pole pozíció: Verstappen
Hirdetés

A vb-pontversenyek állása 4 futam után (még 19 van hátra)
Pilóták Pontszám Csapatok Pontszám
1. Leclerc 86 1. Ferrari 124
2. Verstappen 59 2. Re Bull 113
3. Pérez 54 3. Red Bull 37
4. Russell 49 4. McLaren 46
5. Carlos Sainz Jr. 38 5. Alfa Romeo 25
6. Norris 25 6. Alpine 22
7. Hamilton 28 7. Alpha Tauri 16
8. Bottas 24 8. Haas 15
9. Esteban Ocon 20 9. Aston Martin 5
10. Magnussen 15 10. Williams 1

Forrás: MTI
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?