7 alapszabály autóvásárláshoz, amit mindenkinek tudnia kell

Ezekre figyelj, hogy ne járj pórul autóvásárláskor

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Legtöbb esetben egy használt autó vásárlása is mámoros és örömteli pillanat. Néhány alapvető szabály betartásával elkerülhető a mosoly záros időn belüli elillanása.


Bár hazánkban a legtöbb magánvásárló csak használt autót tud finanszírozni (azaz megengedni) magának, egy autóvásárlás mindenképp örömteli pillanat. Hiszen végre megvan az autó, amire régóta vágytunk, amit régóta kerestünk - az adott árért. De ilyenkor is kell egy kis higgadtság, nem szabad, hogy az illúzió vezéreljen a vásárlásnál. Ne éljük bele magunkat, hogy már a zsebünkben a kiszemelt járgány kulcsa, mert úgy jó eséllyel elhamarkodottan, vakon dönthetünk, rossz lépéseket tehetünk. Mire figyeljünk? Mutatunk 7 olyan alaptörvényt, amit mindenkinek ajánlott betartani.
1. Vakon, szerződés nélkül nem szabad pénzt utalni!
Nyilván nem csak autóvásárláskor, hanem minden egyéb esetben is igaz, hogy vakon, szerződés nélkül nem szabad pénzt utalni. Mégis a legtöbben talán autóvásárláskor esnek bele a csapdába (persze ingatlan esetén is elő tud fordulni...). Vonzó árú a portéka, de az eladó már a telefonban mondja, hogy nagy a kereslet, sokan hívják, netán e-mailen adja elő, hogy az autó, amit persze vastagon a piaci átlagár alatt hirdet, messze található, de némi pénzért elküldi számunkra? Ezek azok a sztorik, amiknek nem szabad bedőlni. Pláne akkor nem, ha nem is sima (követhető) banki átutalásról, hanem mondjuk Western Union pénzküldésről van szó. Nincs az a jó vétel, ami megérné a rizikót, hogy vakon utaljunk, ugyanis jellemzően nem azt kockáztatjuk, hogy az autó olyan lesz-e, amilyennek a hirdetés beállította, hanem azt, hogy lesz-e egyáltalán. Az „eladónál” jellemzően nem. A csalók ellen, akikre természetesen már többször felhívtuk a figyelmet, minden hirdetési oldal küzd, legyen hazai vagy külföldi, s összességében elmondható, hogy minél nagyobb adatbázisról van szó, annál nagyobb eséllyel fogunk belefutni csaló hirdetésbe.
2. Ellenőrizzük le, hogy az autó valóban az-e, amit hirdetnek!
Oké, előre nem utaltunk. De a helyszínre szaladás előtt még érdemes egy kicsit érdeklődnünk. Tudjunk meg mindent az autóról, nézzük meg az apró részleteket is . Gyakorlatilag minden olyan paramétert érdemes megkérdezni, ami a biztonságos közlekedéshez kell: fékek, gumiabroncsok állapota, életkora, mikor volt az utolsó karbantartás, akkor miket cseréltek, van-e olyan beütemezett karbantartás, aminek az elvégzésére számítanunk kell. Nem tragédia, ha van, sőt, példás tulajra utal, ha pontosan, nem blöffszerűen meg tudja mondani, hogy mikor esedékes a következő olaj-, fékolaj-, vagy akár vezérműszíj-csere. Érdemes végigvenni telefonon, hogy az autóban valóban benne vannak-e a hirdetésben felsorolt extrafelszerelések, amiket a helyszíni szemlekor szintén ajánlott végignézni és persze végig is próbálni.
3. Ne csak a felszereltséget, a szervizkönyvet, az előéletet is informáljuk le!
Sok esetben már a hirdetésben látható az autó alvázszáma, mint egyedi azonosítója. Ez alapján az adott autó gyári kivitele, felszereltsége a legtöbb márka esetén ellenőrizhető. Továbbá az is, hogy mikor és milyen műveletek kapcsán járt szervizben. Bár nem minden márka adja ki ezen információkat a tulajdonos hozzájárulása nélkül, de az említett dokumentum beszerzése, vagy akár a tulajdonos társasságában történő szervizlátogatás is bele kellene férjen az autóeladásba, hiszen a gyártóknál tárolt információcsomag jellemzően sokkal részletesebb, mint a rendszám alapján bárki számára hozzáférhető állami kilométeróra-adatbázis. Ugyanis hiába rögzítik már évek óta minden hazai tulajdonosváltáskor és műszaki vizsga alkalmával is az autók óraállását, ott az elsődleges azonosító a magyar rendszám, azaz a külföldről behozott használt autók tizenévesen is „tiszta lappal” indulnak, s bizony egy hazai átrendszámozással is megtörhető a rendszer folytonossága.
4. Tisztázzuk, ki az eladó
Az eladó, azaz a vásárlás előtti tulajdonos tisztázása nem csak azért fontos, hogy vásárlás előtt vele elmehessünk a márkaszervizbe az autó múltjáról érdeklődni, hanem azért is, hogy tudjuk, kivel kötünk szerződést. Jótállási, garanciális igényt ugyanis csakis szerződéssel fogunk tudni érvényesíteni. A „névre írt forgalmi” - adásvételi szerződés nélkül - sajnos a legtöbb esetben azt jelenti, hogy mi nem is az autóért a pénzt tőlünk átvevő (jellemzően önmagát kereskedőnek beállító) személlyel kötünk szerződést, hanem valaki mással, az autó eredeti tulajdonosával. A probléma itt az, hogy egyrészt azt sem fogjuk tudni, hogy kivel szemben kellene érvényesítsük a szavatossági igényt, másrészt magánszemélytől vásárolva csupán 6 hónap szavatosság van, az is úgy, hogy a vevőnek kell bizonyítania azt, hogy a hiba, vagy az azt kiváltó ok, már a vásárláskor megvolt, s arról nem kapott tájékoztatást. Kereskedőtől vásárolva, vevői szerződéssel azonban 12 hónap a szavatosság, használt autóra is, s az első 6 hónapban nem a vevőé a bizonyítási kötelezettség, hanem az eladónak kell bebizonyítania azt, hogy a hiba (és annak oka) utólag keletkezett.
5. Ha van rá mód, vizsgáltassuk át az autót, csináltassuk meg az eredetvizsgát! Ahhoz, hogy valóban rendben lévő autót vegyünk, természetesen nem csak egy próbakör szükséges, érdemes szakműhelyben, ha van rá mód, márka-, illetve az adott típust jól ismerő szervizben átnézetni az autót. A Használtautó.hu rendszerében ehhez segítség, hogy minden egyes hirdetés esetén látható, hogy az adott autó közelében hol végeznek állapotfelmérést. Természetesen nem a legközelebbi, hanem a típushoz leginkább értő műhelyt ajánlott felkeresni. A gyári márkaszerviz előnye, hogy a központi szervizadatbázisokat is látják, s nem is feltétlenül drágábbak, mint a független helyek. Amennyiben a portéka rendben van, még a fizetés előtt érdemes megcsináltatni az „eredetvizsgát”, ami persze a magyar szlengben elterjedt neve az „eredetiség ellenőrzésnek”, ahol valójában az autó azonosítóinak (alváz- és motorszám) eredetiségét ellenőrzik. Amennyiben itt megbukna az autó, jó esetben is csak jelentős macera után fogjuk tudni nevünkre venni, de még akár az is kiderülhet, hogy lopott, s akkor a rendőrség le fogja foglalni.
6. Kössünk biztosítást!
Fontos tudni, hogy a kötelező biztosítás az autó aktuális tulajdonosának nevére szól. Tehát adásvételkor (amihez megfelelő szerződés letölthető például innen) a gépjármű birtokba adásakor a vevőnek már rendelkeznie kell kötelező biztosítási szerződéssel, ami ma már szerencsére internetes alkuszokon keresztül percek alatt megköthető. Nem csak akkor járunk pórul, ha netán balesetet okozunk biztosítás nélkül, egy rendőri ellenőrzéskor akár a forgalmit is elvehetik, bírságot pedig mindenképp kapni fogunk, a szerződés nélküli napokra ugyanis súlyos „fedezetlenségi díjat” fog kiszámlázni a biztosítók szövetsége.
Hirdetés
7. Átíratás 15 napon belül!
Végezetül egy kötelező teendő van még autóvásárlás után: 15 nap áll rendelkezésre a tulajdonjog hivatalos bejegyeztetésére, azaz az átíratásra. Ehhez az autó forgalmi engedélyére és törzskönyvére, valamint az adásvételi szerződés két példányára, továbbá persze az érvényes (60 napnál nem régebbi) eredetiségvizsgára, meg persze némi pénzre, pontosabban bankkártya fedezetre lesz szükségünk, ugyanis 6-6 ezer forintot kell fizetni az új forgalmi engedélyért és a törzskönyvért is. Megjegyzés, hogy a törzskönyv nélküli, azaz elveszett törzskönyvű autó is átíratható, amennyiben az adásvételi szerződésben rögzítésre került, hogy az nincs meg. Fontosabb azonban, hogy az okmányirodában további jelentős kiadásra kell még számítanunk a „papírokon” kívül, ott kell ugyanis megfizetni a vagyonszerzési illetéket. A hazai szabályzás szerint ugyanis autóvásárláskor akkor is vagyont szerzünk, ha előtte eladtunk egyet. Az illeték mértéke az autó korától és teljesítményétől függő, az alábbi táblázat szerint alakul. Kivételt képeznek az elektromos autók, esetükben ugyanis nincs vagyonszerzési illeték.
Vagyonszerzési illeték személyautók esetén
Összteljesítmény (kW) 0-3 év 4-8 év 8+ év
0-40 550 Ft/kW 450 Ft/kW 300 Ft/kW
41-80 650 Ft/kW 550 Ft/kW 450 Ft/kW
81-120 750 Ft/kW 650 Ft/kW 550 Ft/kW
121- 850 Ft/kW 750 Ft/kW 650 Ft/kW

Végezetül meg kell jegyezni, hogy hiába vagyunk a lehető leginkább óvatosak, használt autót venni mindig nagyobb rizikó, mint újat, igaz, vételárban ahhoz mérten jellemzően sokkal kedvezőbbet kapunk. Ezért is tapasztalható, hogy az árérzékeny hazai piacon bizony sokkal többen vesznek használt, mint rizikómentes(ebb) új, de drágább autót. Fontos persze, hogy használtat másként kell választani: nem szabad az autóra szánt összeget egészében az autó vételárára fordítani, hagyni kell az átvizsgáláson feltárt (és alkura indokot adó) hibák javítására, valamint az esetlegesen előjövők orvoslására is. Aki jól választ használtat, az az újhoz mérten mindenképp jelentős spórolást könyvelhet el, így nézelődni sosem árt, a vásárlásnál pedig óvatosan, körültekintően kell eljárni - ehhez kívántunk segíteni ezzel a cikkel, a kommentek közé természetesen várjuk a további tanácsokat is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.09.11. at 11:59
    Permalink

    Kiváncsi vagyok a kommentekre, amennyi vicces dolgot megtapasztaltam eladáskor és vételkor, kizárt hogy csak engem szórakoztat az élet ilyesmivel 🙂

  • 2018.10.16. at 10:04
    Permalink

    Adtam, és vettem is már pár használt autót. Szám szerint 5-öt, amiből egyet külföldön. Tetszett a cikk, de az az igazság, hogy hiába új autó, abból is lehet olyan sz@rt venni, hogy többet áll a szervizben, mint a gazdájánál. Arról nem is beszélve, hogy ahogy kijöttünk vele a szalonból, -20% az értékvesztés, ártól független. Alaposan körül nézve lehet nagyon jó állapotban lévő használt autókat is találni. A vásárlók nagy részénél az a baj, hogy nem is tudja, hogy mit akar. Ma Opel tetszik meg, holnap meg Citroen, vagy VW. Ez a legfontosabb a kezdeti lépésekben, hogy el kell dönteni, és nem csak márkára, hanem konkrét modellre is, hogy mit szeretnénk. Aztán ebből megnézni, ha lehet, legalább 4-5 használtat. Ezzel kapunk összehasonlítási alapot. Kriminek tartom az átírási illetéket. Szerintem hatalmas lehúzás. Főleg, hogy külföldről behozott autók esetében is meg kell fizetni.

Vélemény, hozzászólás?