A kutyának sem kellettek a rendőr Astrák – árverésen jártunk

Végignéztük a rendőrségi autók árverését - a Pajero duplázta kikiáltási árát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Papírforma volt, hogy sokakat lázba hozott a rendőrség Mitsubishi Pajerója, általánosan kapósak voltak a terepjárók, nem úgy az Astra H rendőrautók.


Ha jól belegondolok, életem első árverése volt a rendőrautók e héten megejtett árverése az Opel Maxabónál, akarom mondani az Auto Park Maxabónál. Jakab Attila igen pörgősen, profin vitte végig a 120 tétel árverezését. Bár az első szemlénél, s a 70 ezer forintos Corolla láttán úgy voltam vele, hogy azért még akár én is indulnék, végül nem regisztráltam az árverésre, csak megfigyelőként vettem részt, igaz, így nehezebb volt bejutni, de tudom, nem lenne időm játszani a vassal. Így aztán abszolút külső megfigyelő lehettem, s jól látható volt az árverés pszichózisa:

amint egy tételre érkezik licit, más is úgy érzi, hogy érdemes azért indulni.

Több esetben olyan licitáló vitte el az adott autót, aki a kikiáltási árnál még nem is emelte fel a kezét.
Az árakat addig emelték, amíg volt legalább két induló az adott tételért, azaz volt legalább két kéz(ben tartott tábla) a levegőben. Elején az árverés, illetve közönsége kissé érdektelennek tűnt, bár egy törött Astra H 100-ról 170 ezer forintig ment, a kiégett roncs 1000 forintért sem kellett senkinek, ahogy a 630 ezer forintos totálkáros törött, amúgy a 120 autóból 4 évével a legfiatalabb Mercedes-Benz B-osztály sem. Amint azonban megduplázta kikiáltási árát a Mitsubishi Pajero, ami nem mellesleg a mezőny kor- és kilométerbajnoka volt, éledezni kezdett a hangulat, már akadt motorhibás Astra H, amiért megadták a 100 ezer forintos kikiáltási árat, s olyan törött, indíthatatlan is, amire 220 ezerért is volt jelentkező. Ugyanakkor a több mint 60 Astra H-ból, ha jól számoltam, 45 megmaradt, még a roncsokat nem számolva is. Míg az Astra H-k csöppet sem voltak kapósak, a korábbi szériás, G Astrák iránt sokkalta komolyabb érdeklődés látszódott. Igaz, olcsóbb autók. Volt ugyanakkor olyan példány, ami 30 ezer forintról startolt, s egészen 190 ezer forintig tornázták fel az árát. A szentgotthárdi Astra F rendőrautók közül egy példány az 50 ezer forintos kikiáltási ár duplája felett, 110 ezer forintért kelt el, míg egy másik, szintén induló motorú, arcra jó példány 90 ezer forintért bent ragadt, talán az előtte lévő Astra H-k nyomták rá az érdektelenséget.
Hirdetés

Láthatóan nagyobb érdeklődést váltottak ki a Volkswagen-konszernhez tartozó autók, egy 345 ezer kilométert futott, 13 éves Skoda Octavia RS ára is csaknem duplájára, 280-ról 520 ezer forintra nőtt, komoly licitálást váltottak ki a nem épp fényes állapotú Volkswagen T4 syncro személyszállítók is. Kivétel nélkül elkeltek a Suzukik, az egyetlen Vitara ugyanúgy komoly érdeklődésre tartott számot, ahogyan az LPG-s Lada Niva is. Beragadt viszont a 40 ezer forintos, szépen járó motorú és keveset futott, de szépnek semmiképp sem nevezhető Ford Mondeo kombi, meglepett, hogy senki sem jelentkezett rá. A Toyota Corolla kikiáltási áron ment el. A szerény futás jól láthatóan a mai napig komoly fegyvertény a piacon, 100 ezer kilométer alatti futással 860 ezer forintot adtak egy 2006-os Renault Megane 1.6-ért, 940 ezret egy hasonlóan szerény futású Skoda Octavia Combi 1.9 TDI-ért. Ezek nem sokkal a piaci átlag alatti összegek, igaz, esetükben értéknövelő lehet a karbantartási napló. Viszont ezek mellett meglepő volt, hogy a 2012-es 200-300 ezer kilométert futott Astrákért 550 ezer forintot sem kívántak adni a licitálók. Mint megtudtuk, ezeket a licitet lebonyolító cég kell felvásárolja, majd rendberakás után egyesével fogják őket értékesíteni.
Összességében úgy tűnt a teljesen kulturált árverésen, hogy a vevők nem itt csinálják meg életük bizniszeit, a korrekt állapotú autók nem voltak mélyen az átlagár alatt. Kivéve talán a jobb állapotú Astrákat, amikből szép számmal volt, ám így sem kellettek a kutyának sem. Ha 500-600 ezer forintért vennék autót, azokat még átnézném. Hasonló korú, pláne fehér Astra tulajdonosa pedig nem szívesen lennék, a piacra kerülő több száz volt rendőrautó a látottak szerint már mostanra is leverte az árakat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?