Álruhás Volvo versenyautó?

A Lynk & Co benevez a WTCR bajnokságba!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Viszket a Volvo tenyere miután megnyerte a WTCC utolsó szezonját. Most álruhában visszasettenkedik a WTCR sorozatba.


Nemrég debütált a Csengtui Autószalonon a Lynk & Co 03, amelyből, mint kiderült TCR versenyautót is készítenek. Amennyiben ismeretlenül cseng az autó és az autószalon neve, az nem véletlen, ugyanis egy kínai márkáról és a hatalmas ország egyik (még) kevésbé ismert kiállításáról van szó. Viszont, ha azt mondom Volvo XC40, az már mindjárt ismerősebb. Márpedig a Lynk & Co 03 a svéd szabadidő-autó platformjára épül, hiszen ugyanúgy a Geely tulajdona, mint maga a Volvo. Ráadásul hamarosan lehet, hogy jobban is megismerjük, mert az anyavállalat eltökélt szándéka, hogy Európába hozza az újdonsült brand termékeit.
Hirdetés

A versenyváltozatot az a Cyan Racing készíti fel és istápolja a következő év során, amely a Volvo partnereként dolgozott a WTCC-ben. Sőt, közösen fejlesztenek egy utcára szánt, vadított verziót is, amely a tervek szerint 500 lóerős lesz. A bejelentés sem véletlenül időzítették mostanra, hiszen a WTCR mezőnye épp Ázsiában turnézik. Még két hétvége van hátra a szezonból Japánban és Makaó szigetén, az előző kettőt pedig Kína területén rendezték. Megnevezték a versenyzőjüket is, aki nem más, mint a legutóbbi világbajnok Thed Björk. Kíváncsian várjuk, mi sül ki ebből. A bejelentéshez prezentáltak egy videót is, amit alább megtekinthetsz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?