Drágul a gázolaj, olcsóbb lesz a benzin

Ellentétesen, de azonos összegre változnak az üzemanyagárak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Csökken a benzin, nő a gázolaj ára, szerdától így kerülnek pontosan ugyanannyiba.


Az előző hét jelentős üzemanyagár-csökkentése után most csak egy apró korrekció következik, a benzint tankolóknak még egy kis öröm, a dízeleseknek azonban már magasabb ár jön. Szerdán mindössze 2 forinttal csökkenti a 95-ös benzin árát a MOL, ugyanakkor szintén 2 forinttal növeli a gázolajét.
Az árváltozásokat követően a 95-ös benzin literenkénti átlagára ugyanúgy 340 forint lesz, ahogyan a gázolajé is. Legutóbb pénteken változtak az árak, akkor 9 forinttal csökkent a 95-ös benzin és 8 forinttal a gázolaj literenkénti ára, de azt megelőzően szerdán is volt 7 forintos mínusz a benzinnél, 3 forintos a gázolajnál. Így csupán a múlt héten 16 forinttal lett olcsóbb a benzin, 11-gyel a gázolaj. Július közepe óta csak eddig 50 forinttal csökkent a 95-ös, 30 forinttal a gázolaj ára. Utóbbi szerdán elveszít 2 forintnyit az árelőnyből, a benzin ennyit kap még. [BANNER type="1"] Tavaly szeptember és idén január között még jelentősebb, mintegy 100 forintos mínusznak lehettünk tanúi, majd az év első felében drágulás következett. Az elemzők szerint az olajárak most már mélypontjuknál lehetnek, a hazai üzemanyagárak viszont sajnálatos módon (és a termékárra tevődő járulékos költségekből, adókból eredően) nem csökkentek olyan mértékben, mint a tőzsdei árak. Az egykori, a benzin és a gázolaj esetén egyaránt 2012-ben adódott, 450 forint környéki csúcsárakhoz mérten mégis igencsak kedvező a szerdától a benzin és a gázolaj esetén egységes 340 forintos literenkénti átlagár, ami természetesen a kutak között jelentősen, akár 30-40 forinttal is eltérhet, hiszen köztudott: tankoláskor nem csak annak idejére, hanem helyére is erőteljesen ajánlott figyelni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?