Elindulhat végre egy nagyszabású útfelújítási program?
Végre érdemi javulás jöhet a közutak állapotában!
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Lázár János építési és közlekedési miniszter hétfőn a Közlekedési infón jelentett be egy olyan lépést, ami remélhetőleg a közutak minőségének javulásához vezet
Az építési és közlekedési miniszter a MÁV-Volán csoport vezérigazgatójával, Hegyi Zsolttal tartott közös sajtótájékoztatón számolt be a közlekedésfejlesztés terén eddig elért eredményekről, fennálló hiányosságokról és jövőbeli tervekről. Ezek közül az autóval közlekedők számára az egyik kiemelten fontos információ, hogy kezdeményezte a kormányfőnél és a Nemzetgazdasági Minisztériumnál, hogy 2026-tól az önkormányzati utak karbantartása esetén a befizetett szolidaritási adó legalább 20 százalékát leírhassák, így több száz milliárd forint maradhat az utak felújítására.
Kitért a KRESZ módosítására is: a szakmai konzultáció 2023 végi indulása óta rengeteg észrevétel érkezett és szeptember végén a tárca új társadalmi konzultációt indít. A legfontosabb az emberi élet védelme és a balesetek megelőzése. Újraszabályozzák a vezetéshez szükséges jogi feltételeket, a forgalomba helyezést és az utak táblázási rendszerét. A jogszabály a tervek szerint 2026 szeptemberében léphet hatályba.




