Hirdetés

Először hatvanasait négyhengeresíti a Volvo

Volvo: fájó búcsú a hengerektől

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Volvo egy gyilkos huszárvágással lecseréli erőforrásait, egyben nyugdíjazza a 4 hengeresnél nagyobbakat. Elsőként az S60-as, a V60-as és az XC60-as paletta tisztul meg.

Rövidesen minden Volvo-motor [break]csak 4 hengeres lesz

Még áprilisban számoltunk be arról, hogy új, lánykori néven VAE motorcsaládot vezet be a Volvo Drive-E utótaggal. Forradalmi i-Art befecskendezési technológiával, nyilván fogyasztás- és CO2-csökkentéssel és a 6 sebességes manuális alternatívájaként 8 fokozatú automata váltóval is.

Európában (a D4-gyel, a T5-tel és a T6-tal) most ősszel debütál az új motorcsalád csak és kizárólag 2,0 literes, 4 hengeres (persze, hogy turbós, de a T6-nál kompresszorral is megtámogatott) benzines és dízelmotorokkal, először az S60, a V60 és az XC60 kínálatában. Ezzel párhuzamosan az 5 és 6 hengeres, illetve az egy ideje már nem is nagyon forgalmazott 8 hengeres motoroktól fájó búcsút vehetünk – lehetett szép hangjuk, sajátos, karakteres orgánumuk, elfújta mind a zöld szél.

Hirdetés

A saját fejlesztésű és alapból ugye mindössze két új erőforrás nem kevesebb mint nyolc régit nyugdíjaz, s úgy fejlesztették őket, hogy első- és összkerékhajtással, plug-in hibrid hajtással is párosíthatóak legyenek. A dízelek sorában a D2 120, a D3 150, a D4 180, a D5 230 lóerős, míg benzinfronton egyelőre annyit tudni, hogy a T5 240, a T6 több mint 300 lovas lesz, s 140 lóerőről indul majd a skála. Titkait jó eséllyel a szeptemberi Frankfurti Autószalonon fedi fel a Volvo.

Hirdetés

Vélemény, hozzászólás?