Extrém külsejű Rangert villantott a Ford

Az MS-RT felszereltségi szinttel talán minden idők legmenőbb Rangere született

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szélesített karosszéria, kisebb hasmagasság, és a Ranger történetének legnagyobb felnije a különleges pickupon. Csak néhány a rengeteg módosítás közül, amit a Ford eszközölt a platóson, a végeredmény pedig önmagáért beszél.

A különleges kivitel nem csak néhány extra plakettet kapott, hanem a karosszériához is hozzányúltak. Az első és a hátsó sárvéfőket is kiszélesítették 8,2 centiméterrel, ezzel még robusztusabb kiállást adva a Rangernek, illetve néhány további szellőző is került ezekre az elemekre, amivel egységesítették a lentebb eresztett oldalszoknyákkal az összképet. A kerekek is újdonságnak számítanak, hiszen korábban még sosem kínálták 21 colos felnikkel a pickupot. Az új alkatrészek sora még itt sem ér véget, hiszen a hűtőmaszkot is átrajzolták, egy méhsejtmintásra, illetve hátul egy szolid hátsó szárny is helyet kapott, egy diffúzorszerű elemmel egyetemben. A Ford állítása szerint ezek nem csupán esztétikai kiegészítők, magasabb tempónál aerodinamikai szereppel is bírnak.
Hirdetés
A pickup az MS-RT felszereltséggel 4 centiméterrel szélesebb lett, míg a felfüggesztést is ennyivel helyezték lentebb, valamint a futóműveket is átszabták, ezzel nagyobb precizitást biztosít a sofőrnek az autó a kanyarokban - fogalmaznak a közleményben. Az utastérben már nem történtek ekkora módosítások, de itt is valamelyest hozzányúltak a Rangerhöz. Az átdolgozott kormányra került egy kék középjelző, valamint az ülések varrása is ebben az árnyalatban pompázik, egyébként maradt a 12 colos digitális műszeregység.
Hirdetés
Az erőforrás viszont maradt az eredeti 3,0 literes, V6-os turbódízel 236 lóerő teljesítménnyel és 600 newtonméter nyomatékkal. A Ranger összkerékhajtással érkezik, egy tízfokozatú automata váltóval. A teherbírása a többi kivitelhez hasonlóan 1 tonna, míg a vontatási kapacitása 3,5 tonna. A különleges modell már rendelhető, az első példányok kiszállítását az év közepére jósolták.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?