Genfből jelentjük: Mazda Minagi Concept

Genf 2011: Mazda Minagi Concept

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Három újdonság is kapcsolódik a Mazda Minagi Concept tanulmányhoz: megjelenés a kompkat SUV szegmensben, Kodo formai irányzat, és SkyActiv technológia.


CX-5, Kodo, SkyActiv. E jelszavak bűvöletében állított ki a Mazda a Genfi Autószalonon, és megerősítést nyert, hogy a CX-7-nél kisebb SUV, a Minagi Concept alapján készülő CX-5 jövőre már megvásárolható valóság lesz. A kompakt modell megjelenése több üzenetet is hordoz, nem csak szimplán egy új típus. A Shinari tanulmánnyal bemutatott, úgynevezett Kodo formai irányzat először a CX-5 képében kerül megjelenítésre eladható termékként, de a lemezek alatt is házon belüli forradalomról beszélhetünk. A SkyActiv technológia egyrészt vadonatúj motorokat, másrészt moduláris szerkezeti felépítést jelent, és a jövőben ez lesz minden új Mazda kiindulási alapja. Az új szabadidőautó szérigyártásra kész verzióját ősszel, a Frankfurti Autószalonon ismerhetjük meg, jövő év elején pedig már minden bizonnyal a hazai bemutatótermekben is láthatjuk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?