Kinyitották Gordon Murray szupersportkocsiját

Bemutatkozik a GMA T.33 Spider

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A közúti közlekedésre hangolt GMA T.33 már nyitható tetővel is megrendelhető, bár nem lesz olcsó.

Bő egy éve mutatták be Gordon Murray második sportkocsiját, a T.33-ast, amelynél már a mindennapi használhatóságra is odafigyeltek, és erről most egy második bőrt is lehúznak: a Spider kivitel elsősorban a kivehető tetőpanelben tér el a kupétól, de így újabb száz példányt gyárthatnak. Tanulva a csukott változat esetéből, ahol néhány nap alatt elfogyott a tervekben szereplő száz autó, némi áremelésre is sor került: a Spider 1,8 millió angol fontba kerül, azaz 430 ezer fonttal adják drágábban.
Hirdetés
A két kivitel egyéb részleteiben egyébként alig van eltérés: a nyitott változat csupán 18 kilogrammal nehezebb – összesen 1090 kilót nyom – amit a 615 lóerős V12-es Cosworth motor meg sem érez, a dinamikai adatok legalábbis nem változtak. A gyáriak szerint ez úgy lehetséges, hogy az autó vázszerkezetét eleve a nyitott változathoz tervezték, így a tető nélkül sincs szükség merevítő elemek beépítésére. A levett tetőpanelt persze tárolni kell valahol, így a T.33-as 295 liternyi csomagtartójából nyitott állapotban csak 180 liter marad, de úgy tűnik, ez a legnagyobb áldozat, amit a Spider megkövetel majdani gazdájától.
Hirdetés
Az utolsónak bemutatott modell természetesen gyártásba is utolsóként kerülhet, így az első példányokat csak 2025 közepére ígérik, miután a 2024 őszén gyártásba kerülő kupé széria már elkészült.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?