Kormányinfó: korlátozzák a benzinárakat Magyarországon is

Üzemanyagár-korlát jön Magyarországon is, mutatjuk mennyi lesz a plafon

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Gulyás Gergely elmondta: a kijelölt összegnél kevesebb lehet egy liter üzemanyag ára, de több nem. Három hónap múlva vizsgálják felül a megszabott árkorlátot.

November közepétől hazánkban is üzemanyagár-korlát lép életbe. A kormány elsősorban az üzemanyagok árának ugrásszerű növekedésével indokolta a döntést. Gulyás Gergely miniszter elmondása szerint a hazai üzemanyag még így is a hatodik/hetedik legolcsóbb Európában. Néhány hónapja írtunk róla, hogy az üzemanyagárnál több tényezős, hogy valójában mennyibe kerül a tankolás, erről az akkor aktuális árakkal számolva ide kattintva olvashattok bővebben. Vitathatatlan viszont a miniszter kijelentése, miszerint a benzin, a gázolaj és a gáz ára hatással van minden termék árára, főként ezért döntöttek végül a korlátozás mellett.
Hirdetés

November 15-től három hónapra 480 forintban maximalizálják tehát a benzin és a gázolaj árát, utána döntenek a megszabott árak felülvizsgálatról.

Ez a 95-ös benzinre és a gázolajra vonatkozik, a prémium üzemanyagok továbbra is árusíthatók lesznek ennél drágábban. A kormányinfón az is elhangzott, hogy az ilyen korlátozást tiltó uniós szabály nincs, mindemellett biztató, hogy Horvátország sem kapott semmilyen szankciót az ott bevezetett árkorlát miatt.
Eredetileg nem derült ki a sajtótájékoztatón, hogy az árcsökkenést ki fogja "kifizetni", azaz hogy az üzemanyag árát terhelő adókból engedik el a különbözetet, vagy az olajcégeknek és a töltőállomás-üzemeltetőknek kell valahogy kimatekozniuk az árak csökkentésének költségét, a jelenlévő újságírók viszont szerencsére feltették ezt a kérdést is. A miniszter ezzel kapcsolatban elmondta: a kormány nem fogja átvállalni vagy kompenzálni a kereskedők költségeit az üzemanyagárak csökkentése miatt, továbbá azt sem gondolják, hogy ezzel a lépéssel diszkriminálnák azokat, akik prémium üzemanyagot tankolnak. „A társadalom 98 százalékának a problémáját tudjuk kezelni” – tette hozzá a miniszter. Azt is elárulta, hogy

bezárással szankcionálnák azokat a benzinkutakat, amelyek nem tartják be az üzemanyagár-maximumot.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?