Mutatjuk, mi a közös pont a Forma-1-es és a mentőautók között

Pirelli gumiabroncsokat kapnak a hazai mentőautók

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idéntől a Forma-1 hivatalos abroncsszállítója, azaz a Pirelli látja el téli- és nyárigumikkal is az Országos Mentőszolgálat autóit.


A 2015. január 26-án kiírt gumiabroncs beszerzésre vonatkozó hazai nyílt közbeszerzési pályázat győzteseként a Pirelli lett az Országos Mentőszolgálat járműállományának hivatalos beszállítója. Idén tavasztól Pirelli Carrier és Carrier Winter mintázatú abroncsokkal szerelik fel a Mentőszolgálat gépjárműállományát futásteljesítmény garanciával. A Forma-1 kizárólagos gumiabroncs beszállítója idén első ízben vált a Mentőszolgálat hivatalos partnerévé.
Az Országos Mentőszolgálat mintegy ezer gépkocsit üzemeltető egységes állami egészségügyi intézmény, melynek feladata az életmentés, a sürgősségi ellátás biztosítása. Az OMSZ az életmentésen kívül „mentő” és „őrzött” betegszállításokat is végez, azaz olyan feladatokat, ahol a beteg állapota miatt akár útközben is sürgős beavatkozásokra, vizsgálatokra van szükség. Ezen feladatok hatékony és zökkenőmentes lebonyolítása során kiemelten fontos szerepet játszik a biztonság. A Mentőszolgálat járművei a nap 24 órájában többnyire megkülönböztető jelzést használva közlekednek, melynek során jelentős számú manővert végeznek. Ezek biztonságos lebonyolításához elengedhetetlen a legkiválóbb minőséget és hatékonyságot biztosító abroncsok használata. A gumiabroncs ugyanis az autó egyetlen alkatrésze, amely közvetlen kapcsolatban van az úttesttel, ezért elengedhetetlen, hogy mind a gépkocsinak, mind pedig az időjárási viszonyoknak megfelelő abroncs legyen a járművön, hiszen annak szerkezetét, mintázatát és anyagösszetételét ahhoz optimalizálták.
Hirdetés

„A gyors és biztonságos közlekedés a mentők szempontjából kétszeresen is életfontosságú, hiszen ha egy mentőautó balesetezik, az a beteg is veszélybe kerül, akiért igyekeztek volna.” - fogalmazott Győrfi Pál, az Országos mentőszolgálat szóvivője.
Az Országos Mentőszolgálat 1948-as megalakulása óta egységes szervezetként működik. Az ország 235 mentőállomásán több mint 7 000 mentődolgozó tevékenykedik. A mentőegységek az elmúlt évben közel 1,1 millió beteget láttak el, és ez idő alatt a mentőgépkocsik több mint 37 millió kilométert tettek meg - egy mentőautó éves átlagos futása közel 40 ezer kilométer.
A megfelelő gumiabroncsok használata egyre hangsúlyosabb téma napjainkban. „A Pirelli prémium gumiabroncsgyártóként kiemelt figyelmet szentel a közlekedésbiztonságnak. Az Országos Mentőszolgálattal való együttműködésünk keretében arra kívánjuk energiáinkat összpontosítani, hogy a mentőautók a lehető legnagyobb fokú biztonság és hatékonyság mellett láthassák el mindennapi tevékenységeiket.” – nyilatkozta Buczkó Gergely, a Pirelli Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. Mi pedig "csak" annyit tudtunk hozzátenni, hogy valóban erőteljesen ajánlott az évszaknak megfelelő gumiabroncs, itt az ideje a téligumival való foglalkozásnak, s e héten hozzuk az immár szokásos, saját, a nonstopgumival közös, hazai téligumitesztünket is, mely a személyautók legkedveltebb, 195/65 R15 abroncsméretében mutatja majd, hogy miként alakult a tesztelt abroncsok közötti tudássorrend.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?