„Nem volt szándékos”

Megtörtént a csoda: Schumacher bocsánatot kért

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kevesebb alkalommal kért eddig bocsánatot Michael Schumacher, mint ahány vb címet elveszített, most mégis megtette.

Egy nappal a Magyar Nagydíj után a hétszeres világbajnok átértékelte veszélyes manőverét Rubens Barrichellóval szemben és weboldalán bocsánatot kért.
„Tegnap a futam után még versenylázban égtem, de az után, hogy újra megnéztem az esetet Rubensszal (Barrichello), azt kell, hogy mondjam, igazuk volt a felügyelőknek, tényleg durva volt a manőverem.”
„Nehezen megelőzhetővé akartam tenni magam. Meg akartam nehezíteni neki, hogy megelőzzön, és teljesen nyilvánvalóvá tettem a számára, nem akarom, hogy megelőzzön. De nem akartam őt veszélybe sodorni. Ha így érzi, akkor elnézést kérek érte, nem ez volt a szándékom.”
Bár a Magyar Nagydíj tele volt eseménnyel, az elmúlt 24 órában a nemzetközi sajtó nagy része a Schumacher-ügyet tárgyalta, és még a német lapok is elég keményen kezelték honfitársukat.
Schumachernek nem szokása sűrűn bocsánatot kérni. Az 1997-es esete után, amikor Jacques Villeneuve-öt kilökte a pályáról, csak a Ferrari elnökének, Luca di Montezemolo határozott közbenjárása után kért bocsánatot.
Versenyzőtársai pedig rendre úgy jellemezték őt, hogy lehetetlen vele bármilyen vitás kérdést rendezni, mert mindig meg van győződve róla, hogy neki van igaza.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?