Nézőcsúcs és Red Bull győzelem a Magyar Nagydíjon

Tovább növelte előnyét a Red Bull és Max Verstappen a Hungaroringen

290 ezren látogattak ki a Hungaroringre a Magyar Nagydíjra, ahol a nagy gumitaktikai csatározás végén Verstappen nyert.

Borús időben, hideg aszfalton és nagy szélben kezdődött a Magyar Nagydíj. A rajtot az élmezőny nagy része jól kapta el, Carlos Sainz az első kanyarban megtámadta Russellt, de nem tudta átvenni a vezetést. Harmadiknak Leclerc sorolt be, miközben a hetedik pozícióból startoló Hamilton az első kör végén már ötödik volt. A negyedik helyért nagy csata indult Lando Norris és Hamilton között, miközben megérkezett rájuk Verstappen is, aki a 10. körre már hatodik volt. A győzelem kulcsa a megfelelő gumistratégia volt, így minden kerékcserét árgus szemekkel figyelt a közönség. Több csapatnál is hibáztak a kerékcserék során, így a Ferrarinál is. A verseny második felében kezdett körvonalazódni, hogy kik lehetnek esélyesek a győzelemre. A 47. körben például Sainz szerelői ismét lassan dolgoztak, így a spanyol csak ötödiknek tért vissza a pályára. Az élre Hamilton került, mögötte a nála egyértelműen gyorsabb Verstappen száguldott, míg a harmadik helyért Russell harcolt Leclerc-rel. Az 52. körben Hamiltont hívták be a boxba kerékcserére, így Verstappen átvette a vezetést, aztán a kemény keverékű gumikkal nagyon szenvedő Leclerc autójára a Ferrari lágy abroncsokat rakott, de így a monacói visszacsúszott a mezőnyben. Verstappen végül úgy nyert, hogy még egy megpörgés is belefért neki a verseny közepén. A második helyen Hamilton ért célba, a harmadikon pedig Russell.
Hirdetés
Folytatás augusztus utolsó hétvégéjén, Belgiumban.
Hirdetés
Végeredmény, Magyar Nagydíj, Hungaroring (70 kör, 306,63 km)
  1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:39:35.912 óra
  2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 7.834 másodperc hátrány
  3. George Russell (brit, Mercedes) 12.337 mp h.
  4. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 14.579 mp h.
  5. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 15.688 mp h.
    Hirdetés

  6. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 16.047 mp h.
  7. Lando Norris (brit, McLaren) 1:08.300 perc h.
  8. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 1 kör h.
  9. Esteban Ocon (francia, Alpine) 1 kör h.
  10. Sebastian Vettel (német, Aston Martin) 1 kör h.
    Hirdetés

A vb-pontversenyek állása 13 futam után (még 9 van hátra)
PilótákPontszámCsapatokPontszám
1.Verstappen2581.Red Bull431
2.Leclerc1782.Ferrari334
3.Pérez1733.Mercedes304
4.Russell1584.Alpine99
5.Sainz1565.McLaren85
6.Hamilton1466.Alfa Romeo51
7.Norris767.Haas34
8.Ocon588.Alpha Tauri27
9.Bottas469.Aston Martin20
10.Alonso4110.Williams3
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?