Piroson át, kanyarodósávon előzött: erre viszont nem számított!

Mutatjuk, mennyi bírságot kapott a szabályokra fittyet hányó motoros!

Videón a szabálytalanságok sora, illetve az is, ahogy utoléri a bírság és a szabálysértési eljárás a motorost.

Aki közlekedett már motorkerékpáron, az bizonyára tudja, hogy mennyivel dinamikusabb járművek az autóknál. Ez azonban még nem jogosítja fel a vezetőt a szabályok figyelmen kívül hagyására. Egy motoros Hajdúböszörményben mégis úgy gondolta, hogy a kanyarodósávból, irányjelzés nélkül, forgalomtól elzárt területen, a tilos jelzés ellenére előz meg járműveket; mindezt a rendőrök szeme láttára. Az egyenruhások azonnal utána eredtek, ám még nekik is nehéz volt tartani a tempót. A rádió azonban még a legdinamikusabb közúti járműveknél is gyorsabb, így a motorost nem kellett utolérni: néhány kilométeren belül egy másik járőrautó állta el az útját. A nem mindennapi manővert a rendőrök összesen 158 ezer forint közigazgatási bírsággal jutalmazták, a szabálysértések miatt pedig eljárás indult a jármű vezetője ellen. Az esetről készült felvételt alább láthatjátok.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?