Robogósok, fűnyírósok figyelem! Így tankolhattok hatósági áron!

Kérdeztétek, utánajártunk: ez a helyzet, ha nincs forgalmija annak, amibe olcsóbban tankolnál

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Amióta kiderült, hogy változik a hatósági áron, azaz literenként 480 forintért tankolás szabályrendszere, azóta forró téma, hogy mi lesz a robogósokkal, illetve a fűnyíróba, kannába tankolókkal. Mutatjuk az elméletet és a gyakorlatot.

Mindenek előtt szeretnénk leszögezni, hogy nem csak az általunk vizsgált néhány eset képez kivételt, akadnak még hatósági áron, magyar rendszám és forgalmi nélkül tankolható járművek, ám a teljes listára jelen cikkben nem kívánunk kitérni. A kommentelőink és olvasóink által láthatóan legfontosabbnak tartott kérdéseknek jártunk csak utána, ezek a kannába, a fűnyírókba, illetve az 50 köbcenti alatti, rendszámmal nem rendelkező robogókba történő tankolás kérdéskörei. Kezdjük az első esettel, az a legegyszerűbb.
Hirdetés

A kannába, vagy más hordozóedénybe történő hatósági áras tankolásra a korábbiakban is 20 literes korlátozás élt, ez továbbra is megmarad.

Elméletileg lényegében ugyanígy a robogók és fűnyírók is tankolhatók forgalmi nélkül a szabályozás szerint, ám itt is igaz, hogy amennyiben átlépjük a 20 litert, úgy már a piaci árak lesznek érvényesek ránk. Lényegében 19,99 litert 9595 forintért, míg 20,01 litert átlagosan 14 365 forintért, tehát nagyjából másfélszer annyiért számláznak majd ki nekünk. Fontos azt is megjegyezni, hogy személyautóba ugyanakkor csak a forgalmi engedély bemutatásával és a kedvezmény érvényesítésével kapunk 480 forintos üzemanyagot, ezért a fizetendő összeget érdemes fizetés előtt ellenőrizni! Fontos azt is megjegyezni, hogy a gyakorlat némiképp mást mutat a kannába tankolás esetén is, mint az elmélet. Talán csak a helyzet frissessége okozza, de amikor három országos hálózat töltőállomásain és egy kistelepülési privát kúton is feltettük ugyanezeket a kérdéseket éles helyzetben, akkor mindenhol egymástól eltérő válaszokat kaptunk. A nagyobb kutakon minden esetben felhívták a figyelmünket a 20 literes korlátra, ám a legszigorúbb helyen a kanna, a robogó és a fűnyíró esetén is kértek volna valamilyen, "hozzánk köthető" magyar forgalmit. A második legszigorúbb kúton csak annyit mondtak, hogy amennyiben magyar állampolgár az illető, és ezt igazolni tudja, akkor viheti hatósági áron a legfeljebb 20 liternyi kannás üzemanyagot, míg az utolsó helyen gond nélkül kiadták volna kannában bárkinek a 20 litert 9595 forintért. A kistelepülésen, a privát kúton arról tájékoztattak, hogy náluk a kannába, robogóba, fűnyíróba, valamint más mezőgazdasági kisgépekbe hatósági áron szokták kiadni az üzemanyagot, lényegében mennyiségi korlátozás nélkül.

Éppen ezért, bár jó eséllyel ki fognak szolgálni benneteket, mi mégis azt javasoljuk, hogy mielőtt odaállítotok a kannával, robogóval, vagy netán a fűnyírótraktorral, kérdezzetek rá akár személyesen, akár telefonon az adott töltőállomáson a részletekre.


Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?