Szerdától olcsóbb az egyik üzemanyag

Másfél hónap után először csökken a gázolaj ára

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Utoljára augusztusban csökkent a gázolaj ára, azóta csak emelkedett. Szerdán érezhető ármérséklést kap, de még úgy is drágább lesz, mint a 95-ös benzin.


Az augusztus vége óta 23 forinttal növelt árú gázolaj e hét szerdán a Holtankoljak.hu információi szerint literenkénti 5 forintos ármérséklést kap, nem változik ugyanakkor a nyár vége óta csak kisebb mértékben drágult, több alkalommal ármérséklést is kapott benzin ára.
Hirdetés

Szerdától a gázolaj literenkénti 358 forintos átlagáron kapható, a 95-ös benzin átlagára 347 forint marad, tehát utóbbi még mindig literenkénti 11 forinttal olcsóbb lesz. Persze csak átlagár szerint, a töltőállomások között ugyanis igen jelentős, akár literenkénti 50 forintot elérő árkülönbség is adódhat. Mivel utóbbi az egyes üzemanyagokat nem egyformán érinti, az egyes helyeken a benzin-dízel árkülönbség mértéke is változhat. Bevett, hogy a vevőket egy-egy kút vonzó benzinárral csalogatja, ugyanakkor a gázolaj átlagár felett tölthető ott.
Tankoláskor tehát nem csak az időszakos árváltozásokra, arra is ajánlott figyelni, hogy a nekünk kellő üzemanyagot milyen áron adja az adott kút.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?