Új nagyteljesítményű gumikat villant a Goodyear-Dunlop

Sportos az autód? A Goodyear és a Dunlop is ajánl hozzá egy-egy új téligumit

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A tavaly debütált Goodyear UG9 fölé érkezett idén az abból továbbfejlesztett UltraGrip Peformance, a kifejezetten nagyteljesítményű autókhoz pedig a Dunlop Winter Sport 5 téligumit ajánlja a Goodyear-Dunlop.


Miként azt a minap írtuk, sokak számára már eljött a téligumi-szezon, a kizárólag nappal autózók persze még várhatnak egy keveset az átszereléssel. A szezon kezdetét nemcsak a hűvös hajnalok jelzik, hanem az is, hogy az abroncsgyártók elkezdték tolni újdonságaikat. A Goodyear a tavaly a saját téligumitesztünkön is legjobbnak találtatott UG9 szériából, illetve fölé hozta ki az UltraGrip Performance téligumit. Ez persze egy nagyteljesítményű abroncs, az átlagosnál komolyabb autókra.
Mit ígér? A márka szavai szerint elsőrangú tapadást és irányíthatóságot a legkülönbözőbb téli útviszonyok között, havas, saras és jeges útfelületen. De vajon miként teszi ezt? A gyártó olyan varázsszavakat említ, mint továbbfejlesztett – a blokkok összekapcsolódását elősegítő rendszerrel kiegészített – lamellák, minőségi futófelületi mintázat és blokk-aktivátorok. Ha ez nem lenne elegendő vannak hidrodinamikus mintaárkok is, melyek vízkiszorításukkal az aquplaning (vízen futás) ellen dolgoznak, de jeges úton is jól jönnek. Van kopásjelző is, ami méregetés nélkül is mutatja, ha az abroncs már elkopott. Az UltraGrip Performance legfontosabb tulajdonságaként a versenytársakhoz mérten 3%-kal csökkentett fékutat említ a gyártó. Bár 15-19 colos méretben kapható, s a belépője épp a gumitesztjeinken általunk is használt 195/65 R15, idei tesztünkön sem szerepeltettük még, ugyanis mi a tömegszériákat igyekszünk egymáshoz mérni.
Hirdetés

A fenti okból kifolyólag nem szerepelt nálunk - csütörtökön érkező - tesztünkön a Dunlop újdonsága, az ugyancsak 15-19 colos méretekben érkező Winter Sport 5 sem, pedig az az abroncs felettébb ígéretes. Több mint 400 kutatás-fejlesztési szakértő, tervező és mérnök 24 hónapnyi teszteléssel, három különböző kontinensen fejlesztette. Elődjéhez mérten növelt számú futófelületi blokkot kapott - ez havas úton javítja a tapadást. Döntött középső lamellái állítólag kiemelkedően jó oldalirányú tapadást nyújtanak csúszós utakon. Mindezeket kiegészíti még a vízen felúszást ellensúlyozó, még mélyebb mintaárok, valamint az üzemanyag-fogyasztást csökkentő, optimalizált abroncskialakítás és súlyeloszlási tulajdonságok .
A széria korábbi termékéhez, a Winter Sport 4D-hez képest a Winter Sport 5 a névhez passzolóan 5 százalékkal jobb teljesítményt ígér a nedves fékezés terén, 16 százalékkal jobbat jeges úton, gördülési ellenállása állítólag 15 százalékkal jobb, és 4 százalékkal nőtt a havas úton mutatkozó kapaszkodóképessége. Nyilván remek abroncs, de vásárláskor már csak azért is érdemesebb nagyobb szériás, itthon népszerűbb modellt választani, hogy egy esetleges sérülés esetén a lehető legkönnyebben tudjunk megfelelő (típusazonos) cseredarabot vásárolni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?