Verstappen a hatodik helyről nyert, újra egy Ferrari a dobogón

Verstappen a hatodik helyről sem kegyelmezett, csapattársára is több mint 20 másodpercet vert

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Belga Nagydíj sprinthétvégéjén ismét az eső jelentette a legtöbb izgalmat, de jót tett a versenynek, hiszen a két hétvégi futamon az Alpine, a McLaren, és a Ferrari is járt a dobogón - természetesen a Red Bull mellett.

A Belga Nagydíjon ahogyan 2021-ben, úgy idén is az időjárás viszontagságai jelentették a legnagyobb izgalmat. Szerencsére ezúttal a nézők valódi versenyt is láthattak, rögtön kettőt is, hiszen Spában sprinthétvégét teljesített a mezőny, így már pénteken is volt tétje a pályán zajló eseményeknek. Az egyetlen szabadedzést Carlos Sainz nyerte a két McLaren előtt, de ez szinte semmilyen jelentőséggel nem bírt a hétvége hátralevő részére, ugyanis öt autó mért kört sem futott - köztük Verstappen sem. Az eső áztatta belga pálya viszont több áldozatot szedett már a gyakorlás alatt is: az alfa romeós Zhou, és a Williamsben versenyző Logan Sargeant is falba rakta az autót, utóbbi ráadásul annyira összetörte az FW45-öt, hogy még a piros zászló is előkerült.
Hirdetés
A péntek kora esti időmérő - mely a vasárnapi nagydíj rajtsorrendjéről döntött - szintén vizes pályán kezdődött, de az eső időközben elállt, így a folyamatosan köröző autók gyorsan elkezdték szárítani a pályát, ezért a köridők is folyamatosan javultak Az extrém körülmények ellenére a Q1-ben nem született meglepetés, a két Williams, Zhou, Hülkenberg és Ricciardo búcsúztak. Közülük a Hungaroringen visszatért ausztrál lehetett a legcsalódottabb, mert az utolsó próbálkozása bőven elég lett volna a folytatáshoz, de az Eau Rouge-ban négy kerékkel elhagyta a pályát, így a felügyelők törölték a legjobb körét. Az időmérő második szakaszában már egyre több ponton jelent meg száraz ív a pályán, így a versenyzők is egyre bátrabban próbálkoztak, sőt a száraz pályás gumik is előkerültek, de a kilences kanyar többeket is megtréfált. A Q2 kezdetén rögtön Ocon állt a falba az Alpine-nal, később pedig nem is tudott újabb mért kört megkezdeni, mert a csapat saját bevallása szerint nem találták meg a pót első szárnyat időben. Később néhány méterrel arrébb, Magnussen is belecsúszott ebbe a falba, de a dán is folytatni tudta az időmérőt, de így sem ez volt a Haas versenyzőjének legjobb időmérője, ugyanis később még egy három rajthelyes büntetést is kapott Leclerc feltartásáért.
Hirdetés
A folyamatosan javuló körülmények majdnem hatalmas meglepetést hoztak, ugyanis a címvédő Verstappen éppen csak a tizedik helyen csúszott tovább az utolsó harmadba, amiért nem is félt kinyilvánítani nem tetszését a csapat felé. A Q2-ben végül mindkét Alpine, Tsunoda, Magnussen és Bottas búcsúztak. A végjátékban úgy tűnt Verstappen idén nem megszokott módon komolyan megizzadhat az időmérőn, hiszen a két Ferrari, a két McLaren, valamint Hamilton is erősnek tűntek a Q3 elején, ám végül elképesztő fölénnyel nyert a holland. Több mint nyolc tizedmásodpercet adott a teljes mezőnynek, ám így is a hatodik helyről kezdhette meg a vasárnapi futamot az öt rajthelyes büntetése miatt, amit a váltócsere miatt kapott. Egyben ez azt is jelentette, hogy Leclerc indulhat a vasárnapi nagydíjon az első helyről, mellőle pedig az újonnan magára találó Sergio Pérez vághat neki a 44 körös futamnak. A második sorba Hamilton és Sainz kvalifikálta magát, mögéjük Piastri és a büntetett Verstappen sorakozhatott fel, az első tízet pedig Noris, Russell és a két Aston zárta Alonso-Stroll sorrendben. Sprinthétvége lévén szombaton egy teljesen új nap kezdődött. Délelőtt a sprint szétlövésen ugyancsak nedves pályán gurultak ki a versenyzők a pályára. A változó körülmények miatt az SQ1-ben hasonló jelenetek játszódtak le, mint a pénteki időmérőn. Különösebb meglepetés itt sem történt az első szakaszban, A két Haas, a két Alfa Romeo és Tsunoda hullott ki az SQ1-ben. A pénteki nappal ellentétben a több állóvíz miatt lassabban száradt a pálya, így még a második szakaszban is átmeneti esőgumikon körözött a mezőny. Az utolsó percekben viszont Lance Stroll felrakta a közepes abroncsokat, ami mint utóbb kiderült nem bizonyult jó döntésnek, mert a pályán még túl sok állóvíz volt. A pénteki napon több versenyzőnek is mumusául szolgáló kilences kanyar Strollt is megharapta, ráadásul a kanadai úgy állította a falba az Aston Martint, hogy még a piros zászlót is be kellett lengetni. 29 másodperccel a vége előtt ez azt is jelentette, hogy Stroll mellett Alonso, Sargeant, Albon és Ricciardo is búcsúzik mindezt úgy, hogy csak az ausztrálnak volt egyáltalán mért ideje.
Hirdetés
Az SQ3-ban viszont már egyértelműen a lágy gumik jelentették a leggyorsabb alternatívát, amit a köridők is bizonyítottak. A sprint időmérő rövidsége miatt - és a pálya hét kilométeres hossza miatt - jóformán két mért körre volt ideje a versenyzőknek. Nem meglepő módon ezúttal is Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak, de mindössze 11 ezreddel verte Piastrit, és huszonöttel a harmadik Sainzot. A délutáni sprint majdnem egy órás csúszással indult, a mezőny pedig négy felvezető kört is teljesített a biztonsági autó mögött a kötelezően előírt esőgumikon. A gördülő rajtos procedúra előtt viszont a mezőny fele inkább a boxutca felé indult a felvezető körök végére, és azonnal felrakatták az intereket. A vezető Verstappen kint maradt, egy körrel később jött csak, de ezzel annyi időt vesztett, hogy Piastri könnyedén megelőzte. Az ausztrál vezetése nem tartott sokáig, Verstappen néhány körrel később visszaelőzte az újoncot, ezzel pedig megnyerve a sprintet a McLaren előtt. Némi meglepetésre Gasly lett a harmadik az Alpine-nal, Sainz jött be negyedikként, Leclerc az ötödik, Norris futott be hatodikként, az utolsó pontszerző helyeken pedig a két Mercedes osztozkodott Hamilton-Russell sorrendben. Előbbi csupán azért lett hetedik, mert ütközött Pérezzel, a felügyelők pedig később öt másodperces időbüntetéssel sújtották a hétszeres világbajnokot. A vasárnapi futam az előrejelzésekkel ellentétben száraz pályán startolt, így értelemszerűen állórajttal kezdődött meg a 44 körös verseny - szemben a szombati sprinttel. Leclerc simán lerajtolta a mellőle induló Pérezt, viszont az Eau Rouge után lévő egyenesben a mexikói könnyedén előzte meg a Ferrari versenyzőjét. A hatodik helyről induló Verstappen néhány kanyar alatt felküzdötte magát a negyedik helyre. A mezőny viszonylag szépen eljött, de így sem sikerült baleset nélkül abszolválni a startot. Sainz és Piastri akadtak össze az egyes kanyarban a spanyol elfékezése miatt, Piastri McLarenje pedig annyira megsérült, hogy már az első körben fel kellett adnia a futamot. Sainz ugyan versenyben maradt, de a Ferrari padlólemeze és oldaldoboza is megsínylette a találkozót. A jelentős leszorítóerőt vesztő Sainz mögött hamar vonatozás alakult ki a spanyol vezetésével, a riválisok pedig könnyűszerrel léptek át a sérült SF75-ösön. A hatodik körben Verstappen a Kemmel egyenes végén könnyűszerrel előzte Hamiltont, így a holland már a harmadik helyen üldözte a versenyben két és fél másodperccel vezető Pérezt. Három körrel később Leclerc-t is könnyűszerrel előzte a címvédő - ugyancsak a hetes kanyarban, így már a második helyen körözött a hatodik helyről induló Verstappen, három másodpercre a versenyt vezető csapattársától. A tizenötödik körre mindkét Red Bull kiállt friss közepes abroncsokért, a holland pedig már DRS távolságon belülre ért Pérezhez képest, a csapat pedig készségesen hagyta két versenyzőjét csatázni egymással. Nem kellett sokat várni az előzésre, a tizenhetedik kört kezdetén Verstsappen könnyedén kielőzte csapattársát a Kemmel egyenes elején, így az élre állt. A huszadik körben többen is esőt jelentettek a csapatrádión, de a mérnökök jelezték a versenyzők számára, semmi komolyra nem kell számítani. A huszonkettedik körre viszont már a kameraképen is megjelentek az esőcseppek, az autók pedig elkezdtek csúszkálni. Kis híján Verstappen is odacsapta az Eau Rouge tetején, de még időben ellenkormányzott a holland. A szemerkélésből végül nem kerekedett nagy zápor, így vasárnap még csak az átmeneti esőgumikra sem volt szükség.
Hirdetés
A verseny féltávját elhagyva Verstappen előnye már nyolc másodperc fölött járt csapattársával szemben, Leclerc pedig tisztes távolságból követte a két Red Bullt. A harmincadik körben Pérez, majd egy körrel később Verstappen is kiállt ismét, de mindketten simán visszajöttek az eredeti pozíciójukba. Az utolsó körökben Verstappen csak tovább növelte az előnyét, így több mint 20 másodperccel nyerte a Belga Nagydíjat, mögötte Sergio Pérezzel. A harmadik helyen Leclerc futott be a Ferrarival, míg negyedikként Hamiltont intette le a kockás zászló. A hétvégén szülinapos Alonso az ötödik helyen ért célba, mögötte Russell-lel. Norris a múlt hetek remeklése után "csak" a hetedik lett Ocon és Stroll előtt, az utolsó pontot pedig Tsunoda szerezte meg az Alpha Taurival. Az F1 a Belga Nagydíj után nyári szünetre megy, folytatás három hét múlva Hollandiából!
A Belga Nagydíj végeredménye:
Versenyző Pont
1. Verstappen 25
2. Pérez 18
3. Leclerc 15
4. Hamilton 13
5. Alonso 10
6. Russell 8
7. Norris 6
8. Ocon 4
9. Stroll 2
10. Tsunoda 1
Hirdetés


A bajnokság állása tizenhárom hétvége után:
Hirdetés
Versenyzők Pontszám Csapatok Pontszám
1. Verstappen 314 1. Red Bull 503
2. Pérez 189 2. Mercedes 247
3. Alonso 149 3. Aston Martin 196
4. Hamilton 148 4. Ferrari 191
5. Leclerc 99 5. McLaren 103
6. Russell 99 6. Alpine 57
7. Sainz 92 7. Williams 11
8. Norris 69 8. Haas 11
9. Stroll 47 9. Alfa Romeo 9
10. Ocon 35 10. Alpha Tauri 3

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?