Verstappen idei 19. futamgyőzelmét is megszerezte Abu-Dzabiban

Egészen az utolsó körig kiélezett volt a csata, végül a Mercedes a konstruktőri második

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Max Verstappen immár Sebastian Vettelt is lehagyta a győzelmek számában az örökranglistán, A Red Bull pedig minden várakozást felülmúlva, 22 futamból 21 győzelmet zsebelt be 2023-ban.

A már háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a szezonzáró Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíjon vasárnap. A 26 éves pilóta így ebben az idényben 22 futamból 19-et megnyert, ezzel rekordot állított fel, pályafutása során pedig ez volt az 54. sikere, amellyel harmadik az örökranglistán. Verstappen mögött Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője zárta a második helyen az Abu-Dzabi Nagydíjat, amelyen a dobogó alsó fokára George Russell, a Mercedes brit pilótája állhatott fel.
Hirdetés
A vasárnapi szezonzáró rajtja után a második helyről indult Leclerc nagy csatába kezdett Verstappennel az éllovas pozícióért, és a hollandok háromszoros világbajnokának többször is védekeznie kellett, ezt azonban hiba nélkül végrehajtotta, és az élen maradt. Mögötte sorrendben Leclerc, Oscar Piastri (McLaren), Lando Norris (McLaren), valamint Russell száguldott. Néhány körrel később Norris feljött harmadiknak, majd a 15. körben kiállt kerékcserére, de a szerelők hibáztak, az abroncsváltás a szokásosnál lassabb volt, így a brit versenyző elveszítette a harmadik pozíciót. A vele együtt a boxba hajtó Russellnél ugyanis nagyon gyorsan dolgoztak a Mercedes szerelői, így előnyösebb helyzetbe került a dobogó alsó fokáért zajló csatában. Az élről Verstappen a 17. körben döntött a kerékcsere mellett, Leclerc pedig egy körrel később hajtott a boxba új gumikért. Az élen így a holland világbajnok maradt, mögötte a Ferrari monacói versenyzője száguldott másodikként, majd Russell következett a sorrendben. A 35. körben aztán Russell letudta a második kerékcseréjét, egy körrel később Leclerc is a boxban járt. Verstappen még kint maradt a pályán és csak a 44. körben hajtott a futam során másodszor a boxba. A hajrához érve így Verstappen, Leclerc, Russell volt az első három helyen száguldók sorrendje, s ez a leintésig már nem változott. Ugyan a másik Red Bullt vezető mexikói Sergio Pérez a pályán feljött másodiknak - ebben az utolsó előtti körben Leclerc is segítette -, de mivel egy korábbi kisebb, Norris Mclarenjével történő ütközésért öt másodperces időbüntetést kapott a versenybíráktól, végül negyedikként zárt. A 2023-as idényben 22 versenyből 21-et a Red Bull nyert, kétszer ugyanis Pérezt intették le elsőként. Az egyetlen nem Red Bull-os futamgyőzelmet Carlos Sainz, a Ferrari spanyol versenyzője aratta Szingapúrban.
Hirdetés

Forrás: MTI
Hirdetés

Az Abu-Dzabi Nagydíj végeredménye:
Versenyző Pont
1. Verstappen 26
2. Leclerc 18
3. Russell 15
4. Pérez 12
5. Norris 10
6. Piastri 8
7. Alonso 6
8. Tsunoda 4
9. Hamilton 2
10. Stroll 2

Hirdetés
A 2023-as bajnokság végeredménye:
Versenyzők Pontszám Csapatok Pontszám
1. (világbajnok) Verstappen 575 1. (világbajnok) Red Bull 860
2. Pérez 285 2. Mercedes 409
3. Hamilton 234 3. Ferrari 406
4. Alonso 206 4. McLaren 302
5. Leclerc 206 5. Aston Martin 280
6. Norris 205 6. Alpine 120
7. Sainz 200 7. Williams 28
8. Russell 175 8. Alpha Tauri 25
9. Piastri 97 9. Alfa Romeo 16
10. Stroll 74 10. Haas 12

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?