A felvételt Martonvásár térségében rögzítették a többek között az M7-es autópálya karbantartásáért is felelős MKIF kamerái. A videón jól kivehető, amint a képsorokon szereplő kisbusz abroncsa hirtelen eldurrant, majd a gépkocsi rövidesen a szalagkorlátba csapódott. A mögötte érkező autó sofőrje időben kapcsolt, így még el tudta kerülni az ütközést, csak épp megállni "felejtett el", így gyakorlatilag segítségnyújtás nélkül továbbhaladt. Ugyanakkor a néhány méterrel később érkezők közül akadt, aki félreállt - ez mindenképpen dicséretes - viszont a jószándékú autós sem csinált mindent tökéletesen. Ugyan a forgalom a defekttől számítva néhány percen belül jelentősen lelassult, még ilyenkor sem ajánlott az autópályán keresztbe átszaladni, mivel a baleset kockázata még ekkor is jelentős. Szerencsére ezúttal nem történt tragédia, sőt, az MKIF tájékoztatása szerint sérülés sem történt, ugyanakkor könnyedén végződhetett volna sokkal rosszabbul is ez a történet.