Videón a BMW, amit elnyelt a föld Debrecenben

Rémálom vált valósággá: ilyen, amikor beszakad alattad az út

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Csütörtök reggel egy BMW alatt beszakadt az aszfalt Debrecenben, látványos videón a félelmetes végeredmény.

A Cívishír információi szerint tegnap délelőtt valósággá vált egy igazi rémálom: egy teljesen szabályosan közlekedő autós alatt beszakadt az út Debrecenben. Látszólag ugyanis minden rendben volt az úttal, ám ez csak a felszín: állítólag a rendszeres csőtörések moshatták ki a földet a több mint 100 éve létező, évtizedek óta brutális forgalommal küzdő, jelenleg is a 4-es főút városon átvágó szakaszához tartozó úttest alól.
Hirdetés
A félelmetes pillanat szerencsére - magához képest - pozitív véget ért: jól látszik, hogy az autó egyben maradt, megvédte a sofőrt a különleges szituációban. Az esetről elsőként beszámoló portál nem csak egy remek galériát (ami ide kattintva megtekinthető) tett közzé, hanem egy látványos videót is, ami pedig alább látható. Újabb példa ez arra, hogy a forgalomban bármi megtörténhet, éppen ezért mindenre felkészülten kell a volán mögé ülni, és sohasem szabad azt mondani, hogy "Én már mindent láttam az utakon."
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?