Divatbemutatóval egybekötött esten villantotta meg Magyarországon először az elektromos Q6 és SQ6 e-tront az Audi. Az újdonság már elérhető a hazai konfigurátorban is: ennyit kérnek érte!
Bár Magyarországon elmaradt az 5,01 méteres, hétüléses villany-Kiák tömeges megjelenése az utakon, világszinten igazán komoly sikereket ér el a hatalmas EV9 családi SUV.
Egyes szakértők szerint semennyivel sem lesznek drágábbak a kínai autók, hiába szavazza meg az extra anyagi terheket az Európai Unió. Mutatjuk, hogy mi áll a háttérben!
Az EP választások utánra halasztották a kínai autókra kivetendő büntetővámmal kapcsolatos döntést Brüsszelben, ám ez közel sem jelenti, hogy a népköztársaság járműgyártó óriásai fellélegezhetnek.
Nem kell kétszer kérni a Hyundai hatalmas sportmodelljét, hogy megmutassa, mi fán terem a nyomaték! A Hyundai Ioniq 5 N gyorsulását és végsebességét is megmutatják az alábbi videóban, illetve a hanggenerátorát is meghallgathatjuk.
Prágában jártunk, ahol személyesen is találkozhattunk a Porsche újdonságával: ráncfelvarráson esett át a Taycan. Az új külső mellé azonban rengeteg technikai módosítás is érkezett a villanyautó fedélzetére.
Kémfotókon apró részletek már nyilvánosságra kerültek, most viszont hivatalosan is bemutatták az Ypsilont, amely közel másfél évtized után a Lancia első új autója, nem meglepő módon elektromos hajtáslánccal.