ASTON MARTIN

A márka története

Csak részben igaz, hogy az 1913-ban alapított Aston Martin a két tulajdonosról kapta a nevét. Lionel Martin szerepéhez nem fér kétség, ám Robert Bamford helyett egy földrajzi jelenség képviseli az első tagot. A két férfi autógyártásban gondolkodott, és első konstrukciójukkal rögtön hegyi versenyt nyertek, ezért az Aston-hegy tiszteletére a gyárat Aston Martin névre módosították. Történeti szempontból nem ritka azon jellemzés, miszerint van a David Brown előtti és utáni korszak. Az előtti nem túlzottan eseménydús, az első utcai autó 1915-ben gördült ki az üzemből, igazi versenyautót 1920-tól építettek, és az Aston Martin rendszeresen ott állt a híres versenyek startvonalánál, de a sikerre még várni kellett. A második világháború után Sir David Brown potom pénzért felvásárolta (1947) a csőd szélén álló céget, hogy a brit arisztokrácia kedvenc márkáját faragja belőle. Az első híres típus a DB2 jelű Aston Martin lett, a DB értelemszerűen a tulajdonos monogramját jelentette. 1949-ben, Le Mans-ban már sejteni lehetett a sikert, mert a DB2 a figyelemreméltó 7.
helyen végzett, és két évvel később, 1951-ben következett a tarolás: a David Brown autói a teljes dobogót kisajátították maguknak! Newport Pagnell, a legendás főhadiszállás álma 1954-ben valósult meg, és 1959-ben a DBR1 megnyerte a sportkocsi világbajnokságot, mert mind a három nagy versenyen (Nürburgring, Le Mans, RAC TT) elsőként intették le. A közismert mozisiker, a James Bond sorozat 1963-ban indult, a DB5 világhírnévre tett szert, és megjelentek a V8-as modellek is. A Ford 1987-ben lett az Aston Martin többségi tulajdonosa, és 1994-ben, az új korszakot jelentő DB7 bevezetésének idejében, a maradék részvénycsomag felvásárlásával 100 százalékos részesedét szerzett. Gaydon, az új gyárközpont 2004-ben került átadásra, ahol a DB9 típus is készül. Az anyagi nehézségekkel küzdő Ford Motor Company 2008-ban nem tehetett mást, mint eladta prémium márkáit tömörítő koronájának ékkövét, így az Aston Martin a Prodrive-tulajdonos David Richards vezette befektetőcsoport kezébe került, és sikeresen működik.
NévASTON MARTIN
CsoportAston Martin
Alapítás Éve1913
CégnévAston Martin
SzékhelyEgyesült Királyság, Gaydon
Első autó1913
JelmondatDöntően kézzel készített, kifejezetten a gazdag, arisztokrata vásárlóréteghez szóló elit autómárka.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre