Szerdától újabb rekordáron a benzin

Tovább drágulnak az üzemanyagok

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az előző hetihez és a teljes literárhoz mérten is szerényebb mértékben, de ismét érezhetően emelkednek az üzemanyagárak.

A hír cseppet sem meglepő - hiszen már az előző hét végén számítottunk rá - mégis fájdalmas, pláne, hogy az áremelés a vártnál jelentősebb mértékű. E héten - szerdán 0 órától ugyanis literenként 5 forinttal emeli a benzin, 4-gyel a gázolaj árát a MOL.
Míg előző héten a forint árfolyamának romlása volt a ludas, most leginkább a világpiaci jegyzési árak emelkedése okozza a drágulást, mely a múlt heti 7-7 forintosnál szerényebb mértékű ugyan, de egy 40 literes tankolásnál a benzin esetében például érezhető, 200 forintos többletkiadást eredményez. Utóbbit és a mintegy 1 százalékos drágulást látva talán sokan legyintenek, azonban ne feledjük, ez mindössze a heti drágulás, s ez is egy újabb kicsiny lépés a minden eddiginél jelentősebb, s idén, jó eséllyel már a nyáron elérkező lélektani határ, az 500 forintos benzinár felé.
Hirdetés
E hét szerdától ismét minden eddiginél drágábban, literenként 441 forintért lesz tankolható a benzin, 444-ért a gázolaj, ami ugyan még nem az eddigi legmagasabb (január végén, február elején tapasztalt 450 forint körüli) érték, ám ahhoz közeli. Az áremelkedés most az előző hét elején tapasztalt szinthez képest a benzin esetén 12, a gázolajnál 11 forint, ha pedig az év első napját tekintjük bázisnak, a 95-ös literenként 27, a gázolaj 11 forinttal drágult. És ha ez nem lenne elég fájdalom: az egy évvel ezelőtti, 376 forintos benzinhez és 377 forintos gázolajhoz mérten a drágulás 65, illetve 67 forintos.
A magas árak mellett fokozottan ajánlott az olcsóbb kutak választása, akár 30 forintos literenkénti eltérés is lehetséges az egyes töltőállomások között, ezért érdemes az útba eső legolcsóbbnál tankolni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 02:11
    Permalink

    [i]“és az áram is emelkedni fog”[/i]

    Vagy emelkedni fog vagy nem, de az elektromos autók miatt biztosan nem fog emelkedni.

    [i]“Megújuló energiából úgy gondolom, h nem vagyunk képesek annyit előállítani, mint amennyi a Föld autóparkjához (a többi elektromos dolog mellett) szükséges lenne.”[/i]

    Akkor ezt rettenetesen rosszul gondolod. Potenciálisan a jelenlegi összenergiafogyasztás sokszorosát lehetne megújulókból fedezni, sőt csak abból lehet fedezni. Az egy másik kérdés, hogy menyi idő alatt lehetne az ehhez szükséges infrastruktúrát felépíteni hozzá.

    “mert lehetne itt is 250-270 huf a benzin egyébként”

    Na az lenne csak az igazi katasztrófa! A sok nyomorult boldog-boldogtalan személygépjárművel járna, a mai szennyezés és pusztítás többszörösét okozva, a helyettesítő technológiák meg ellehetetlenülnének. Ennél halálosabb zsákutcát nagyon nehéz lenne kitalálni.

  • 2017.10.31. at 02:11
    Permalink

    Miért, szerinted van olyan amit nem a vevőkkel fizettetnek meg? A hő/atom/akármilyen erőműveket nem a vevők fizetik meg? A fúrótornyokat/olajvezetékeket/tankereket/finomítókat nem a vevők fizetik meg?

  • 2017.10.31. at 02:11
    Permalink

    Ja sajna..és az áram is emelkedni fog.Nincs ujj a nap alatt.Az atomerőművek veszélyeit pedig úgy gondolom, hogy nem kell ecsetelni…természetesen tudom, hogy nagy mennyiségű energiát csak abból tudunk előállítani.De ad1 : környezeti katasztrófa esetén, a kár/fertőzés felbecsülhetetlen. ad2:a megmaradt hasadék stb anyag felezési (v. bomlási) ideje több tízezer év.Megújuló energiából úgy gondolom, h nem vagyunk képesek annyit előállítani, mint amennyi a Föld autóparkjához (a többi elektromos dolog mellett) szükséges lenne.Fölösleges ezen rágódni, rengeteget tesz rá az állam, és nem csak a magyar államot kell szidni, hanem az EUt..mert lehetne itt is 250-270 huf a benzin egyébként.A fogyásra vonatkozólag pedig, én inkább a kis köbcentis turbós dízel/benzines vonalat erőltetném.És a városból az 1.7-1.8Tonna fölötti autókat kitiltatnám.

  • 2017.10.31. at 02:11
    Permalink

    Lesz az olcsóbb is, csak kell még 1-2 év, mire nagy számban gyártják őket. Nem kizárt, de könnyű szerrel kikerülhető. Velünk ugyan nem fizettetnek meg semmit. 🙂

  • 2017.10.31. at 02:11
    Permalink

    Vennék én elektromos autót, de nem 8 millióért. Egyébként, ha áttérünk az elektromos autózásra, akkor sem kizárt, hogy az áramszolgáltató árat emel. Az új atomerőmű vagy a szélerőmű építését velünk fogják kifizettetni.

  • 2017.10.31. at 02:11
    Permalink

    Sosem lesz másképp. Szép lassú, de folyamatos áremelkedésre kell felkészülni. Megmondom őszintén én már szurkolok is neki, legyen minél magasabb. Annál előbb jönnek és terjednek el az alternatív hajtású autók.
    Ha nem is lesz olcsóbb általuk az autózás – amit itt sokan nem bírnának elviselni (mármint, hogy olcsóbb legyen) – akkor is csendesebb és tisztább lesz.

  • 2017.10.31. at 02:11
    Permalink

    a 4 dollár/gallon-os amerikai “horror ár” az 1.06 dollár/liter, azaz kb 230 ft/ liter árnak felel meg,ami a magyar ár fele.

    ja, és az amerikai háztartások átlagos éves jövedelme nettó 50 ezer dollár felett van , ami havi 1 millió ft-nak felel meg, ez pedig a magyar érték ötszöröse.

    tehát az átlag jenki még így is 10x annyi benzint vehet, mint az átlag magyar,pedig ebbe az átlagba a feketék,latinók, nyugdíjasok, egyedül élők, munkanélküliek is beleszámítanak.

  • 2017.10.31. at 02:11
    Permalink

    Milyen cirkuszra gondolsz? Már többször volt 4 USD felett gallononként az üzemanyag ára, a politikai mellébeszélésektől eltekintve sosem volt cirkusz még. Vagy fizetnek tovább mint a katona, vagy kisebb fogyasztású járművekre helyeződik át a hangsúly (ott a tömegközlekedés ill. a “leteszem az autót” dolog a legtöbb esetben nem reális lehetőség).
    Az ilyen áremelkedéseknél mindig az történt, hogy a hibridek iránt megélénkült a kereslet, a SUV-okat meg a kutya sem kereste és a használt piacon is leesett az áruk.
    Megjegyzem az USA-ban most éppen minimális csökkenést mutat az üzemanyagok ára.

  • 2017.10.31. at 02:11
    Permalink

    a 450 es magyar gázolajár nem semmi, miközben ausztriában 390 ft, szlovákiában pedig 420 ft (de ott a cégek személyautónál is visszakapják az áfát, tehát csak 350 ft).

    nem csoda, hogy a határ mentén lakók mind átjárnak tankolni, de pl. teherautót vagy kamiont magyarországon tankolni ritkábban látni, mint fehér hollót, míg a határ után az első kutaknál sorban állnak a kamionok. nálunk csak az utakat rombolják, költeni egyetlen fillért sem költenek.

    nekünk csak nagy pofánk van, de ettől még nem leszünk versenyképesek. a pénz oda megy,ahol versenyképesebbek a körülmények, és magasról lefossa a mi nagy követelődző pofánkat meg a tékozló államunkat.

  • 2017.10.31. at 02:11
    Permalink

    Kíváncsian várom mi fog történni az 500 HUF-os lélektani határnál…kb. semmi.
    Az USA-ban meg már indul a cirkusz a 4USD-s határ miatt. Vajon mit szólnának egy MOL-os tankoláshoz a V8-ba???

Vélemény, hozzászólás?