Vágott virág illatú autóillatosító a természettől

Váza az autóban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Több mint száz éves múltra tekintenek vissza az autós vázák, amelyek sok veteránautóban, sőt, néhány hippisebb modellben is gyakran láthatók. Friss virágot a stressz ellen!

Valamikor az új Bogár bemutatóján akadt meg úgy igazán a szemem egy kis vázán az utastérben, amelyben egy szál, a kocsi színével egyező gerbera virított. A gyári képviselő ekkor cinkosan annyit mondott: „Retro!” Azóta figyelem a vázákat, s valóban megannyi veterán és új autóban ott virítanak - nem csak Volkswagenekben.

A vidék beáramló levegője bizony nem volt mindig kellemes...


A fáma szerint az autózás hajnalán is felmerült már az igény az autóillatosítókra, hogy az utasteret egy kicsit barátságosabbá, kellemesebb illatúvá tegyék – ám mint tudjuk, autóillatosítók ekkor még nem léteztek no és légkondícionáló sem. A nyári vidék beáramló levegője bizony nem volt mindig kellemes, ahogy az esetlegesen megázott bőrnek és belső kárpitozásnak is volt egy kis "ázott kutya szaga". Létezett azonban váza és virág, az emberek tehát vázákat fixáltak a műszerfalra vagy az oszlopokra és friss virágot tettek beléjük! Voltak, akik selyemvirágokat, ezeket olykor finom illóolajokkal vagy parfümökkel itatták át, s így meg is születettek az első autóillatosítók! Nem sokkal később meg a másodikok is, ugyanis ekkor már különféle finom illatokkal átitatott művirágokat is kínáltak használatra készen. Még elektromos verzió is készült belőle.
De térjünk vissza a vázára, erre a rettentő jópofa kis szerkezetre, amelyet többnyire különböző üvegkészítő cégek gyártottak, de nem csak üvegből, kristályból, porcelánból, hanem fémből és fából is készült. Jó párat közülük művészek festettek és egészen feltűnő darabok voltak. A drágább, több kézimunkát, különleges díszítéseket viselő vázákat ékszerboltokban árulták, az általános darabokhoz pedig áruházakban, vegyesboltokban, autóalkatrész boltokban, virágboltokban juthattak hozzá az első autósok, sőt katalógusból is rendelhetőek voltak. A tartójuk (amelyet többnyire csavarokkal rögzítettek) sokszor még ennél különlegesebb volt, nem ritkán ezüstből vagy arannyal futtatva készült, de ezekből mára még kevesebb maradt fent, mint magukból a vázákból. Egy-egy régi darab így kisebb vagyonokért cserél gazdát.

...inkább csak a retroban, funkciókjukban hasonlítanak elődjeikre


Az először több, mint száz éve bemutatkozó termék ugyanekkor újra és újra divatba jön! A ma kapható változatok tényleg inkább csak a retroban, funkciókjukban hasonlítanak elődjeikre, s általában amolyan tömeggyártott, minden autóhoz alkalmas, a levegőnyílásokra felcsíptethető fülekkel vagy tapadókorongokkal kaphatók. Különleges, romantikus ajándék, amely egy kicsit talán személyesebbé teszi a belső teret, jót tehet a stresszes helyzetekben (például egy idegőrlő dugóban) és nem utolsó sorban tökéletes kiegészítője egy női autónak!
E mellett autóba való cserepes virágok, élő növényekkel készült kulcstartók és egyéb extrák is kaphatók már a piacon, de ezekről majd egy kicsit később!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?