Milliárdos adócsalás az import használt autók piacán

Majdnem másfél milliárd forintot csaltak el külföldi használt autókkal!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Rövid időn belül két költségvetési csalást is lelepleztek a NAV pénzügyi nyomozói.


Több éve együttműködik a NAV az Autós Életciklus Érdekképviseleti Nagykoalícióval, valamint a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületével annak érdekében, hogy eredményesen vegyék fel a harcot a költségvetési csalást elkövetőkkel szemben. Az együttműködés eredménye többek között, hogy az elmúlt hetekben több olyan ügyet göngyölítettek fel, ami a külföldi gépjármű beszerzésekhez kapcsolódik. A csalásban érintett autók többsége Németországból érkezett, de egy részük Belgiumból és Horvátországból származik. Többnyire Audi, BMW Ford, Mercedes és Volkswagen termékek érintettek, amelyeket magánszemélyeknek és gazdasági társaságoknak értékesítettek.
[BANNER type="1"]
Közös jellemzője ezeknek a bűnügyeknek, hogy bűnszövetségben, bűnszervezetben követik el, strómanok nevére bejegyzett, fiktív gépjármű kereskedő társaságok felhasználásával. A közbeiktatott gazdasági társaságok az adóbevallásukat nem, vagy csak minimális adattartalommal teljesítették, adót egyáltalán nem fizettek. Előfordult olyan eset is, hogy törvényellenesen, a különbözeti adózás szabályai szerint állapították meg és vallották be a fizetendő áfát. Ezekben az ügyekben – a nyomozás eddigi adatai szerint – a központi költségvetésnek okozott kár megközelíti az 1,3 milliárd forintot!

A nyomozók az egyik eset kapcsán két főt vettek őrizetbe, további három főt pedig gyanúsítottként hallgattak ki. Közülük ketten tényfeltáró beismerő vallomást tettek. Ügyükben a nyomozóhatóság zár alá vett több ingatlant és járművet a vagyonelkobzás biztosítására. Továbbá a bűncselekmény elkövetéséhez használt gazdasági társaság bankszámláján kezelt pénzösszeget is zárolták, amelynek értéke több tízmillió forint. A másik ügyhöz kapcsolódó nyomozásokban hét büntetőeljárást egyesítettek. Több, mint 1400 jármű esetében gyanítható, hogy azokat valamelyik fiktív cégen futtatták át. Ebben az ügyben jelenleg 30 gépjármű-kereskedelemmel foglalkozó gazdasági társaság, valamint 12 közbeiktatott cég érintett. Az akcióban mintegy 200 millió forintot érő vagyontárgyat zároltak, továbbá hét, a gépjármű-kereskedelemből ténylegesen hasznot húzó személyt meggyanúsítottak. Az elkövetők büntetése akár 10 év szabadságvesztés is lehet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?