A BKK támogatja az autómentes Lánchíd megtartását

A BKK szerint maradhatna autómentes a Lánchíd

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Budapesti Közlekedési Központ a jelenlegi, tesztelési céllal bevezetett forgalmi rend megtartását támogatná.

A Lánchídon 2022 decembere óta személyautóval nem lehet átkelni, és ennek a BKK tanulmánya szerint így is kellene maradnia. Azzal érvelnek, hogy mivel a hidat igénybe vevő buszjáratok menetideje csökkent, és 21 helyett 27 busz kelhet át óránként, tömegközlekedéssel csúcsidőben 1080 helyett 1640 fő juthat itt át a Dunán. Emellett a csökkenő helyi szén-dioxid-kibocsátást és a megnövekedett kerékpáros-forgalmat hozzák fel a jelenlegi állapot fenntartása mellett. A főpolgármester kabinettfőnöke, Balogh Samu is nyilatkozott a tanulmány kapcsán – ebből egyértelműen kiderült, hogy a Fővárosi Önkormányzat vezetése is osztja a BKK álláspontját. Ám úgy tűnik, a végleges döntés felelősségét inkább a lakosságra hárítják: a Lánchíd forgalmi rendjéről szól majd a Nemzeti Konzultáció módszertanát követő új levelezős szavazás, Budapesti Lakógyűlés négy kérdése közül legalább egy.
Hirdetés
A kormányzat ugyanakkor korábban jelezte, hogy nem ért egyet a forgalmi rend változásával, és nem fizeti ki a híd felújítására kormányhatározatban biztosított 6 milliárd forint támogatást, ha a személyautók nem kelhetnek át.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?