Red Bull-Honda győzelem Monacóban

Az egyik leglátványosabb F1 helyszín többnyire a legunalmasabb is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mindenképp helye van a naptárban Monacónak, ám ez a végletek versenye. Vagy nagyon izgalmas, vagy borzasztóan unalmas. Idén az utóbbi lett igaz rá.

Egy kis változatosságot hozott a Monacói Nagydíj a Mercedes uralomba, azonban mindezt egy újabb unalmas körözgetéssel. Egy kis csavart azért vitt a történetbe, hogy az időmérőn leggyorsabb kört teljesítő, majd Ferrariját falnak csapó Charles Leclerc műszaki hiba miatt nem tudott rajthoz állni. Így Max Verstappen örökölte meg a pole pozíciót. A rajt után meg is őrizte első helyét, 30 körön át nem is történt semmilyen változás az élmezőnyben. A kerékcserék során azonban Valtteri Bottas pórul járt. A Mercedes jobb első kerekét ugyanis nem tudták leszedni a szerelők, így a finn versenyzőnek fel kellett adnia a futamot. Hamiltonnak sem időzítették jól a kerékcseréjét, ezért a bajnoki éllova jelentősen hátraesett, míg Verstappen magabiztosan őrizte az első helyet. Egészen a verseny végéig. Carlos Sainz gond nélkül hozta be a célba másodikként a Ferrarit, így F1-es pályafutása során harmadszor állhatott dobogóra. A dobogó harmadik fokára Lando Norris állhatott az átfestett McLarennel. A vb két hét múlva Bakuban, az Azeri Nagydíjjal folytatódik.
Hirdetés

Végeredmény, Monacói Nagydíj, Monte-Carlo (78 kör, 260,286 km, a pontszerzők):
Hirdetés
  1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:38:56.820 óra
    Hirdetés

  2. Carlos Sainz (spanyol, Ferrari) 8.968 másodperc hátrány
  3. Lando Norris (brit, McLaren) 19.427 mp h.
  4. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 20.490 mp h.
  5. Sebastian Vettel (német, Aston Martin) 52.591 mp h.
  6. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 53.896 mp h.
    Hirdetés

  7. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:08.231 perc h.
  8. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 1 kör hátrány
  9. Esteban Ocon (francia, Alpine) 1 kör h.
  10. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 1 kör h.

Hirdetés
leggyorsabb kör: 1:12.909 perc, Hamilton (69. kör)
A vb-pontversenyek állása 5 futam után
Pilóták Pontszám Csapatok Pontszám
1. Verstappen 105 1. Red Bull 149
2. Hamilton 101 2. Mercedes 148
3. Norris 56 3. McLaren 80
4. Bottas 47 4. Ferrari 78
5. Perez 44 5. Aston Martin 19
6. Leclerc 40 6. Alpha Tauri 18
7. Sainz 38 7. Alpine 17
8. Ricciardo 24 8. Alfa Romeo 1
9. Gasly 16 9. Williams 0
10. Ocon 12 10. Haas 0
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?