Az ezredfordulón még hatalmas újdonságnak számított mindaz, ami ma már szinte megkerülhetetlen. A Honda nagy utat járt be a teljesen villanyosított modellpalettáig, az elmúlt 25 évet visszanézve pedig könnyedén nyomon követhető a fejlődés.
Még szorosabban összefog a Honda és a Sony, hogy az előbbi gyártó önálló, valamint a két cég közös tulajdonában futó, Afeela márkanevű autóinak fejlesztési költségeit alacsonyan tartsák.
A Prelude érkeztét már tavaly belengette a Honda, ám most először erősítették meg, hogy Európába is megérkezik a modell, sőt az is biztossá vált, hogy belső égésű motor is lesz a kupéban.
Milyen autót képzelsz el egy egyetemista lány első autójának? Csak mert valószínűleg nem ezt a lila Prelude-öt. És mégis: íme a bizonyíték, hogy bárkiből válhat igazi autóőrült, csak meg kell találnia a tökéletes verdát hozzá.
Van az a szint, ahol már nincs mentség a gyorshajtásra: ilyen fényképeket tettek közzé a Bács-kiskun vármegyei egyenruhások ezen a héten is. Mutatjuk a drága fotókat, illetve azt is hogy milyen összegekről szólnak a csekkek!
A Használtautó.hu-n felbukkant hirdetés szerint a túraautó-bajnok egykori hot hatch-e kerülhetett eladósorba, amelyet még a Honda versenyzőjeként használt.
Itthon két villanyautót értékesített eddig a Honda, ám most rögtön három új elektromos járművel is előrukkoltak, amelyek több szempontból is jelentősen eltérnek a korábbiaktól.
Nagyon érdekes az új CR-V konnektoros hibrid hajtáslánca, amely tényleg hosszan képes csak villanymotorral üzemelni. Nem olcsó, de az egyik legjobb benyomást tette rám a PHEV SUV-ok között.