A gázolaj ára csökken, a benziné stagnál

Enyhül a gázolaj ára, ám a benziné nem változik

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az elmúlt két hétben tapasztalt drágulás után most minimális mértékben, literenként két forinttal apad a gázolaj ára, a benziné azonban nem változik.

Az MTI piaci forrásokból származó információi szerint a Mol NyRt. szerdától bruttó két forinttal csökkenti a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát, a benzin ára pedig ezúttal nem változik. A változás a töltőállomásokon is azonnal megjelenik, a gázolaj átlagára 373 forintra csökken, míg a benziné 388 forint marad, s változatlan az E85 literenkénti 286 forintos átlagára is.
A Mol egy hete bruttó 3, illetve 4 forinttal emelte a 95-ös benzin, valamint a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát, két héttel korábban pedig még jelentősebb mértékben 8-8 forinttal nőtt mindkét üzemanyagfajta ára. A nemzetközi tőzsdéken tapasztalt árfolyamok alapján az elemzők a most láthatónál komolyabb árcsökkenést is jövendöltek e hétre, ám az autósokig ezúttal nem jutott el a kedvezőbb kőolajár.
Az áremelkedések és árcsökkenések összegeként idén a benzin literenkénti ára 27 forintot emelkedett, míg a gázolaj 22 forinttal lett drágább. Egy évvel ezelőtt azonban még jóval olcsóbban lehetett tankolni, tavaly ilyenkor a 95-ös benzin egy-egy literje 339 forintba került, míg a dízel üzemanyagért 322 forintot kértek.
Az általános áremelkedések mellett az autósok a töltőállomások között is jelentős, 20-25 forintos literenkénti árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál - főként autópályára hajtás előtt érdemes tehát egy pillantást vetni az üzemanyag-szintjelzőre, hiszen a legmagasabb árak rendszerint a gyorsforgalmi utak töltőállomásainál adódnak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 13:02
    Permalink

    Sziasztok! Tok jo, hogy leirjatok az E85 arat is a cikkben; segitseg egy kicsit az embereknek gondolkozni… De szerintem az LPG-nek is ott kene szerepelnie, pontosan ebbol a megfontolasbol… Udv, Andras

Vélemény, hozzászólás?