Majdnem mindent tudunk a McLaren MP4-12C GT Sprintről

McLaren sportkocsi szigorúan a versenypályára

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A goodwoodi sebességfesztiválon mutatta be a McLaren a MP4-12C GT sportkocsi versenypályára ítélt Sprint változatát. A kocsinak már ára is van, Nagy-Britanniában nettó 195 ezer fontért (69 millió forintért) vesztegetik.


A McLaren MP4-12C GT Sprint fejlesztéséért a McLaren-csoport GT részlege felelt, mindent megtettek azért, hogy a különleges jármű legyőzhetetlen legyen a versenypályán. Alapja természetesen a 12C közúti változata, annak minden fejlett technológiájával együtt: a hátsó szárny légfékként lassítja az autót, a brake steer egy Forma-1-es fejlesztés, amely az ívbelső hátsó kerék fékezésével segít kanyarban az ideális ívet megtartani. A 12C elektrohidraulikus adaptív felfüggesztést is kap, amely hatékonyan dolgozik egyenetlen városi utakon és versenypályán is. A Sprint változatnál az utóbbira helyezték a hangsúlyt és arra, hogy a pilóta számára egyedileg testreszabható legyen.
A wokingi kocsi 625 lóerejét 3,8 literes dupla turbós V8-as motor adja, amely amúgy a 12C-t és a 12C Spidert is mozgatja. Ugyancsak megmaradt a szériamodell hétfokozatú dupla kuplungos automatikus váltója, annyi különbséggel, hogy kenését és hűtését versenyzéshez igazították.
Hirdetés
A 12C GT Sprintet a 12C 75 kilogrammos szénszálas monocell váza köré építették, de megfosztották mindentől, ami a kényelmet vagy a luxust szolgálta - kivéve a légkondit. A slankítás nem ment a biztonság rovására, a kocsiba a 12C GT3 versenyautó számos könnyű alkatrészét átemelték, így a FIA által is jóváhagyott utascellát, a központi hűtőradiátort, és a digitális műszerfalat.
A futóművet 40 milliméterrel lejjebb ültették, az utcainál sokkal agresszívebbek a lökhárítók és kíméletlenül leszorítják a kocsit a szpojlerek, a motorfedél lékei is lélegeztetik a hűtőt, a 19 hüvelykes központi anyás OZ kerekek mögött versenyfékek szorítják a GT-sorozatban használt féktárcsákat. A slick gumikat a Pirelli szállítja, a kerékcserét beépített sűrített levegős emelő könnyíti meg. A nyakmerevítős, pehelykönnyű kompozit versenyülésbe hatpontos öv préseli be a pilótát, ha netán forró lenne a hangulat, beépített tűzoltókészülékkel olthatjuk el a lángoló indulatokat.
A sportkocsi további műszaki paramétereit nem közölték, a szériamodell 3,1 másodperces gyorsulását biztosan lepipálja. Végsebességét 350 kilométer/óra fölöttire becsüljük, a szériamodell 333 kilométer/órás sebességre is képes. Felárért tovább fokozható a leszorítóerő és a kanyarstabilitás, a hátsó, első és oldalsó karbon szárnyak mérete és formája változtatható. Az alapszín hagyományosan narancs, de opcióként egyedi festést is kérhet az ügyfél. A gyártó sajtóközleménye idén húsz kocsi eladásával számol.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?