Valami igazán nagyot tartogat Európa számára a Mazda

Napokon belül bemutatják a Mazda CX-80-at, a japán márka új európai zászlóshajóját

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Néhány nappal a leleplezés előtt érkezett egy kis ízelítő a vadonatúj Mazda CX-80-ról, ami a japánok legnagyobb modellje lesz Európában.

Hamarosan új zászlóshajója lesz a Mazdának Európában, érkezik ugyanis a CX-80. Nálunk a japán márka jelenlegi legnagyobb modellje a CX-60, ennek lesz a nagytestvére az új modell. Mindkét SUV a Mazda nagyméretű autóknak szánt platformjára épül, Európában a CX-80 lesz a második ilyen, de más piacokon (például az USA-ban) jelenleg is van már a CX-60-on kívül még egy, ami ezt a padlólemezt használja (a CX-90). A CX-80 lesz a Mazda legnagyobb, Európában is kapható modellje, a hatalmas dimenziókat pedig ki is használja a gyártó, mert három üléssorral érkezik az újdonság.
Hirdetés
Természetesen variálható lesz a második sor elrendezése, azaz lehet két különálló ülést, vagy egy három utasnak helyet adó üléssort is kérni. Az előbbi kínálja a nagyobb kényelmet, és a harmadik sorba is könnyebb így a bejutás a két ülés között - utóbbi viszont nyilván hét személy utazását teszi lehetővé. A Mazda azt ígéri, a legfejlettebb technológiákon túl a márkára jellemző izgalmas vezetési élményt is nyújtja majd a CX-80, bár ezt érdemes abban a kontextusban értelmezni, hogy ez egy nagyméretű, három üléssoros SUV lesz, tehát ne az MX-5 vezetési stílusára számítsuk.
Hirdetés
Az ízelítő képből nem sok látszik, de felismerhető a CX-60-aséhoz hasonló hátsó fényszóró és a C-oszlop vonalvezetése sem forradalmian új. Nem feltétlenül baj ez, a letisztult formavilág éppen a Mazda-vásárlók egyik kedvenc jellemzője. A SUV-ok elnevezése viszont már okozhat fejtörést, a CX-3-tól kezdve a CX-9-ig minden szám fel van már használva, és hogy bonyolítsák a helyzetet, némelyik modellből egy 0-val megtoldott változat is készül, ami néha egyszerűen csak egy enyhén kupésított kivitel, máskor terepváltozat, de van, hogy egy teljesen új autó. Az biztos, hogy a 0-s végződésű modellek az újabbak és az izgalmasabb stílusúak, így a CX-80 jó eséllyel látványos zászlóshajója lesz a Mazdának. Csütörtökön fogják bemutatni az újdonságot, májustól lehet előrendelni, őszre pedig már meg is érkeznek az első darabok.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2024.04.15. at 08:12
    Permalink

    A CX-90 simán elég lett volna Európába. Messze a legarányosabb modell a mostani formanyelvvel, és a legszimpibb belsővel. egy plugin hybriddel valszeg lefedte volna a piacot.

    • 2024.04.15. at 14:53
      Permalink

      A CX-90-et nem Európának szánja a Mazda. A CX-80 valszeg. valamivel kisebb lesz nála, de pár nap múlva bemutatják, akkor meglátjuk az adatokból.
      A CX-60-eladások jól alakulnak, lehet, hogy a nagytesó is kelendő lesz majd, a vevő dönt. Függ az ár/érték aránytól.

Vélemény, hozzászólás?