Mégsem január elsején emelik 41 forinttal az üzemanyagárakat
Már egy ideje közismert, hogy 2024 első hónapjában brutálisan emelkednek a hazai üzemanyagárak, hiszen a Pénzügyminisztérium január elsejétől megemeli a jövedéki adót. Hernádi Zsolt, a Mol csoport elnök-vezérigazgatója később elárulta, konkrét számokban kifejezve ez 41 forintos emelkedést jelent literenként. Nemrég azonban arra is fény derült, hogy a közel 7 százalékos drágulást nem vezetik be rögtön az újév első napján, ugyanis a MOL két részletre bontotta az emelést- írta meg az Index.
az újév első napján "csak" 20 forinttal kell majd többet fizetni
Mindez azt jelenti, hogy 2024 első napján "csupán" 20 forinttal drágulnak az üzemanyagok, a második emelés pedig a hónap közepén, 15-én következik, ekkor 21 forinttal kúszik feljebb a benzin és a gázolaj literenkénti ára. A döntést a fogyasztói érdekekkel indokolták, emellett Orosz András, a Mol magyarországi kiskereskedelmi igazgatója kiemelte, hogy ez csupán a minimum összeg amennyivel többe fog kerülni egy liter üzemanyag, amennyiben a piac úgy alakul, még ezen felül is emelkedhetnek az árak. Jelen állás szerint így az újév első napjától előreláthatólag a 95-ös benzin 590, míg a gázolaj literenként átlagosan 613 forintba kerülhet majd, de a töltőállomások között hatalmas különbségek is lehetnek.
január 15-én újabb 21 forintos drágulás jön, emellett ha a világpiaci folyamatok indokolják, további emeléssel is számolni kell
Köszönjük fityisz!