SUV-jával emberek közé hajtott, életfogytiglanra ítélték

Sokszor mondjuk, hogy egy-egy autó fegyver, így volt ez sajnos egy autós ámokfutásnál is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Öt halálos áldozatot követelt egy még 2020-as autós ámokfutás, a sofőrt e héten ítélték el, életfogytiglanra.

Nem is feltétlenül kell nagy és erős legyen egy autó ahhoz, hogy halálos fegyver legyen, mégis számos modell esetén az érezhető, hogy teljesítménye és tömege miatt fokozottan azzá válhat. Tragikus, hogy 2020. december 1-jén a németországi Trierben egy sofőr városi terepjárójával nagy sebességgel behajtott egy sétálóutcába, halálra gázolva öt embert - köztük egy kilenchetes csecsemőt és édesapját - és megsebesítve 18 másikat. Az autó vezetőjét az ötrendbeli emberölés és tizennégy rendbeli súlyos testi sértés miatt e héten ítélték életfogytiglani szabadságvesztésre.
Hirdetés
A Rajna-vidék-Pfalz tartományi városban született 52 éves német férfi ügyében nem tártak fel terrorizmusra vagy vallási indítékra utaló adatokat. A trieri tartományi bíróság bizonyítottnak találta, hogy a vádlott szándékosan hajtott a tömegbe, és az volt a célja, hogy minél több emberben kárt tegyen. Ezért különösen súlyosnak minősítették bűncselekményeit. Ez a minősítés azzal jár, hogy

az elítélt nem kerülhet feltételesen szabadlábra a büntetés első 15 évének letöltése után.

A bíróság azt is elrendelte, hogy életfogytig vonják be a jogosítványát, és zárt pszichiátriai intézetben helyezzék el. A perben szakértők kimutatták, hogy paranoid skizofréniában szenved és közveszélyes, az a rögeszméje, hogy egy nagyszabású összeesküvés áldozata. Védői a szakvéleményre hivatkozva a vádlott korlátozott büntethetőségének megállapítását kérték, és azt indítványozták, hogy legfeljebb 15 év szabadságvesztésre ítéljék, és rendeljék el pszichiátriai kezelését. Az ítélet nem jogerős. A Südwestrundfunk (SWR) regionális közszolgálati médiatársaság jelentése szerint a védelem még nem döntötte el, hogy fellebbezzen-e.
Hirdetés

Forrás: MTI
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?