A leállósávon előzte a sort: kitalálod, milyen autó elé próbált meg visszasorolni?

A rendőrök komoly bírsággal jutalmazták a szabálytalan autóst

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mekkora az esélye annak, hogy szabálytalanul haladsz az autópálya leállósávján, majd pont egy rendőrautó elé próbálsz visszasorolni? Nos, az M1-es autópályán ez pontosan így történt.

Az M1-es autópályán rögzített érdekes videót egy járőrautó fedélzeti kamerája. A szabályosan haladó forgalom mellett a leállósávon érkezett egy céges kombi, amelynek sofőrje ráadásul éppen az egyenruhások elé tervezett besorolni. Az utolsó pillanatban azonban észrevette a rendőröket, és mégsem sorolt be. Pánikszerűen próbálta menteni a helyzetet, és úgy tett, mintha csak le akart volna hajtani az autópályáról a következő lehajtónál, és ezért használta volna korábban a leállósávot, ám ezzel csak még tovább közlekedett szabálytalanul a leállósávon. A sofőr végül 156 ezer forintos helyszíni bírságot kapott. Ezt az összeget rendelet határozza meg, így nincs mód a mérséklésére. Az esetről videót is közzétettek a rendőrök, ezt alább láthatjátok.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?