csütörtök, február 26, 2026
  • Benzin: 566 Ft
  • Dízel: 587 Ft
KezdőlapA vádemelésig jutott a részegen elkötött, majd összetört BMW ügye

A vádemelésig jutott a részegen elkötött, majd összetört BMW ügye

Nyíltak a légzsákok a BMW hibrid sportautójában, így aztán könnyedén lehet totálkáros is. Szorult helyzetbe került a sofőr, aki ráadásul ittasan vezetett.


Még épségben is ritka látvány a hazai utakon a BMW i8, amiből idén újonnan mindössze 5 példány került forgalomba hazánkban. A hibrid sportautó ma is ugyanolyan meghökkentően néz ki, mint 6 évvel ezelőtt, ráadásul hiába van benne csupán háromhengeres benzinmotor, valódi sportautókat idéző hangja van. Úgy néz ki, ez mindenkit megszédít, akár a kelleténél jobban is.

Még tavasszal ugyanis egy közös italozást követően, engedély nélkül vitte el ismerőse autóját egy 30 éves férfi Mocsáról – derül ki a police.hu posztjából. M. György a gépkocsival március 6-án éjszaka indult haza Budapestre, de útközben, Tata belterületén balesetet okozott. Kiderült, hogy a sofőr a vezetést megelőzően szeszes italt fogyasztott, valamint az is, hogy az autó, a BMW i8, amit vezetett, nem az övé. Az eljárás során azt is megállapították a komáromi nyomozók, hogy a járművet a férfi a tulajdonos engedélye nélkül vitte magával.
[BANNER type="1"]

A rendőrség nemrégiben zárta le az ügyet, a 30 éves férfi ellen jármű önkényes elvétele bűntett és járművezetés ittas állapotban vétség elkövetése miatt folytatott eljárást a Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya. A hivatalos tájékoztatás szerint az ügyben a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.

-Hirdetés -

Ez is érdekelhet

- Hirdetés -

Friss hírek