A Zengő Motorsport műhelyében jártunk

Igazi templom a benzinvérűek számára a Zengő Motorsport főhadiszállása

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hamarosan egy nagyobb létesítménybe költözik a Zengő Motorsport, ám előtte megnéztük, honnan nőtte ki magát a csapat, honnan indult többek között Michelisz Norbi karrierje.

Higgyétek el, nagyon különleges csapat a Zengő Motorsport! Például sokkal lazább a hangulat, mint egy gyári csapatnál, ugyanakkor a profizmusból nincs hiány, elég csak megnézni a csapat eredményeit. Na, meg azt, hogy a WTCR-ben egy olyan világklasszis versenyez náluk, mint Rob Huff, de nem szabad megfeledkezni a feltörekvő ifjúságról sem, hiszen Nagy Dani személyével teljesedik ki a csapat azzá a szerethető társasággá, akikért érdemes drukkolni minden egyes versenyhétvégén. Azt meg talán mondanom sem kell, hogy Michelisz Norbit szintén Zengő Zoltán fedezte fel, és nélküle nem lenne még hazánknak WTCR bajnoka. Hamarosan új helyszínre költözik a Zengő műhely, addig is beleshettünk a kapuk mögé, ahol megtudtuk, hogy a csapat főhadiszállása nem csupán egy „garázs” lesz, ahol a versenyautók épülnek-szépülnek, hanem egy oktató komplexumként is funkcionál majd. Vérprofi szimulátorteremmel, ahol nem csak a versenyzők gyakorolhatnak, az „utca emberének” is érdekes lehetőséget ad majd, illetve szerelőknek, adatmérnököknek is tanulási lehetőséget biztosít, ami nagyon fontos a hazai motorsport utánpótlás szempontjából.
Hirdetés
A kérdőjellel díszített Cupra versenyautók is frissen érkeztek épp egy szlovákiai tesztről, az oldalukon a kérdőjel a leendő szponzoroknak szól, van még hely a karosszérián a hirdetőknek. Sőt, a soron következő hungaroringi versenyre meglepetéssel is készül a csapat, úgyhogy kövessétek őket a közösségi média felületeiken, illetve ne felejtsétek el, hogy

június 11-12-én ingyenesen lehet kilátogatni A WTCR versenyhétvégére!

Ha már Cuprákkal indul a csapat, a márka hazai képviselete is elárult néhány érdekességet a dinamikusan fejlődő márkával kapcsolatban. Például, hogy tavaly összesen 79 000 autót adtak el (persze nem csak itthon), és a legkedveltebb típus a Formentor volt. 2022-ben pedig májusra már elérték azt, hogy a tavalyi egész évnél 20 százalékkal több autót értékesítettek. És hol van még az év vége! Itthon egyébként 5 márkakereskedésben lehet Cuprákat vásárolni, illetve még a nyáron nyílik egy kimondottan a márka számára berendezett értékesítési pont Debrecenben. Ám összesen 34 szervizponton fogadják a Cupra tulajokat, amennyiben szükséges, 2025-re pedig 12 tagúra szeretnék bővíteni a hazai márkakereskedői hálózatot.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?