Amikor a farok csóválja: AMG-tréning ingyen 4. rész

AMG Driving Academy: túlkormányzottság, alulkormányzottság

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ma azt vesszük át az AMG-vel, mit tehetünk, ha autónk orra vagy fara önálló útra indul a kanyarban.


A mai fejezet tulajdonképpen a tegnapi folytatása. Alapjait ugyanúgy a kerekek pillanatnyi tapadási felületeinek mérete, valamint az autó súlypontjának a különféle behatásokkal – kormányzás, gázadás vagy elvétel, fékezés – történő befolyásolása adja. A különbség csak annyi, hogy abba nyerünk betekintést, hogy mi történhet, ha rosszul mérjük fel a helyzetet, és a kanyaríven az autó orra az ívkülső fele kezd csúszni, azaz alulkormányzottságot tapasztalunk, illetve túlkormányzottság esetén, vagyis akkor, amikor az autó hátsó kerekei próbálják megelőzni az elsőket.
Az alulkormányzottságot a gyártók szinte beépítik az autókba, különösen oly módon, hogy a legtöbb személyautó elsőkerék-hajtású. Ha egy ilyen autóval megtapasztaljuk az alulkormányzottságot, nincs okunk különös zsonglőrködésre, elég kicsit nyitni a kormányszögön, ezzel egy időben elvenni a gázt, esetleg kicsit fékezni, és az autó pillanatokon belül visszatér az ívre, mivel a leírt mozdulatokkal visszahoztuk a tapadást az első kerekekre, ami alapfeltétele az irányítás visszaszerzésének. Nagyobb gondot okozhat a túlkormányzottság, főként, mivel ez a ritkább és nehezebben kivédhető jelenség. Tulajdonképpen ilyenkor sem kell mást tenni, mint a megfelelő mozdulatokkal visszanyerni a hátsó kerekek tapadását, és így visszatérni a helyes ívre. Mai tanárunk, Don Harple három részre osztja az ilyenkor teendőket. Az első a korrekciós fázis, ezt állítólag legtöbben ösztönből csináljuk is, ami nem más, mint hogy kis ellenkormányzással megállítjuk a forgást. A második résznél legtöbben már hibázunk, mivel ilyenkor kis szünetet kell tartani, hogy az autó lendülete stabilizálódjon, és csak ekkor lenne szabad a harmadik, visszaterelő mozdulatra rátérni. Mivel a komolyabb megcsúszás legtöbbünk számára szokatlan, ezért ilyen helyzetben már nem is nagyon tudjuk általában, mikor és hogyan kellene a kormányhoz nyúlni, de az AMG Driving Academy instruktorainál mindenki megtanulhatja azt a pár könnyed, de gyors, precíz és célravezető mozdulatot, amikkel bármilyen kitörésre készülő autót visszafoghatunk.
  1. AMG-tréning ingyen: 1. rész
  2. AMG-tréning ingyen: 2. rész
  3. AMG-tréning ingyen: 3. rész

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?