Ebben a magyar városban villanyroller-tiltást próbálnak bevezetni!
Kitilthatják a villanyrollereseket a város egyes részeiről a polgármester tervei szerint
A polgármester azt szeretné elérni, hogy az új KRESZ külön kezelje a villanyrollereseket, ezáltal ki lehessen őket tiltani a belvárosból.
Szombathely városában is, de azon belül leginkább kifejezetten a “csak gyalogos közlekedésre” kijelölt Fő téren egyre nagyobb problémát okoznak a gyalogosok között száguldozó felelőtlen rolleresek Dr. Nemény András Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere szerint. A polgármester egy Facebook bejegyzésében kiemelte: "a jelenleg hatályos KRESZ nem nevesíti az elektromos rollert, mint közlekedési eszközt, nem létezik elektromos rollerrel behajtani tilos tábla sem, így ezen jogi szabályozás hiánya miatt városunk nem tudja kitiltani a rollereseket a gyalogos-övezetekből és a rendőrség, valamint társszervei sem tudnak fellépni a gyalogos övezetben közlekedő elektromos rollert használókkal szemben."
Ezért a polgármester levélben fordult Szita Károlyhoz, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökéhez, hogy az elektromos rollerekkel kapcsolatos szabályok megalkotásánál hívja fel Nagy Bálint közlekedésért felelős államtitkár úr figyelmét az „elektromos rollerrel behajtani tilos” tábla szükségességére, hogy lehetőségünk legyen megvédeni a gyalogos-övezetekben sétáló polgártársaink testi épségét.
A minisztérium állítólag pozitívan viszonyult a felvetésre, Szombathely polgármestere pedig ígéretet kapott arra, hogy az új KRESZ-szabályok társadalmasításába az „elektromos rollerrel behajtani tilos” tábla is felvételre kerül. Amennyiben ez tényleg megvalósul, úgy nem csak Szombathelyen, de rengeteg, más magyar városban is egyértelműen kitilthatóvá válnak a villanyrolleresek egyes területekről. Vajon jogos felvetés a tiltás, vagy túlkapás a mikromobilitási eszközök ellen? Várjuk a válaszokat a kommentmezőben!
