Egyterű lakóautó – ilyet is tud a SsangYong Rodius
A guruló loft lakás neve SsangYong Rodius
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A SsangYong legnagyobb típusából építettek lakóautót, méghozzá úgy, hogy kívülről nem is látszik rajta. Kár, hogy itthon nem árulják a Rodiust.
Felnyitható tetős lakóautót nem egyterűből szokás építeni, de két személynek ez is elég lehet
Terülj, terülj ágyacskám, két fő részére a SsangYongban. A hajtás persze maradt eredeti, 2,2 literes, 178 lóerős dízelmotorral, amelyhez akár automataváltó és összkerékhajtás is rendelhető
Kívül-belül okádék,hányingerkeltő szutyok,nem kár érte.
“Kár, hogy itthon nem árulják a Rodiust.”
A szívemből szólt a szerző:) Bár ez a generáció is évek óta piacon van már, lassacskán érik a modellváltás.