Ennyit fogyaszt a Kia olcsó villanyautója padlógázon!

Végsebesség-teszten a Kia EV3!

Az Autobahnon tették próbára a Kia városi cirkálóját, eközben pedig különböző helyzetekben mutatták meg a fogyasztását is.

Kimozdították a komfortzónájából a Kia elektromos kompaktját. A kisebbik, 58,3 kilowattórás akkuval és a 204 lóerős villanymotorral egyértelműen nem az autópályára tervezték a koreai villanyautót. Ennek ellenére a videóból kiderül, hogy - a saját műszeregysége szerint - akár 173 km/órára is képes. Sokkal érdekesebb azonban a fogyasztás. A hivatalos adat 1,49, illetve 15,8 kWh/100km között keresendő. Ezt egyébként nagyjából tartotta is az autó a felhajtóig, bár az ekkor megjelenő 17,6-os fogyasztás nem releváns, mivel nagyok kis távon törént a mérés. Ezt követően azonban megkezdődik az autópályázás esőben és komolyabb forgalomban, ahol végül főként 110 és 120 km/h közötti tempóval használják, amíg nincs lehetőség a végsebesség-tesztre. Így a műszeregység 22,5  kWh/100km fogyasztást ír, vagyis egy reális, ingázó felhasználásra még mindig 200 kilométer környéki hatótávot tud az autó a kisebb akkuval.

Amikor azonban elkezdik nyomni a padlógázt, akkor az érték szinte azonnal kilő.

A videó második felében tűző napsütésben látjuk viszont az autót, jóval kisebb forgalom mellett. Az intenzív, durva autópályázást is csak rövid szakaszon demonstrálják, ráadásul ekkor sem tud tartósan, nagy sebességgel haladni a Kia, hanem a fogyasztás szempontjából még kedvezőtlenebb, rövid lassítások, majd intenzív gyorsítások váltják egymást. Ám a fogyasztásmérő utolsó adata a rövid szakasz végén, a kihajtóra történő lassítás előtt 43,1 kWh/100km, ami még mindig 100 kilométer feletti távot jelent. Hozzá kell viszont tenni, hogy egy hosszabb távon ez az érték jelentősen csökkent volna, mivel így torzítja az első, intenzív gyorsítás fogyasztása. Tehát valós körülmények között, végsebességet célozva nagyjából 35-40 kwh/100km közötti értékekre számíthatunk, ám ez Magyarországon kevéssé reális elvárás. Sokkal fontosabb, hogy amikor a sofőr visszaáll az óvatosabb, ésszerű autópályázásra, akkor a fogyasztás rohamosan zuhanni kezd, végül 24 kWh/100km értéken zár az autópályázás végén.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?