F1-autók New Yersey utcáin

2013-ban New Jersey-be megy a Forma 1

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jó pár éve nem volt F1-es futam az Egyesült Államokban, két év múlva kettő is lesz.

Holnap Indiában Vettel, Webber és Alonso vezetésével indul a száguldó cirkusz, ám az amerikaiak vélhetően már saját versenyüket várják.
Utoljára 2007-ben rendeztek az Egyesült Államokban F1-es futamot, talán nem véletlenül, hiszen az ovál egy szeletéből és a belső kanyargós részekből összerakott indianapolisi pályán sosem láttunk igazán jó versenyt. Nemrég derült ki, hogy jövőre viszont visszatér a száguldó cirkusz mezőnye, ezúttal a kimondottan a sorozat részére a texasi Austinban felépítendő Circuit of the Americas elnevezésű aszfaltcsíkon indul majd a futam.
Hirdetés
Ha egy üzlet beindul, nincs megállás, a héten arra is fény derült, hogy 2013-ban még egy pályán, még egy amerikai nagydíjat fognak rendezni, ennek helyszíne pedig a Hudson-folyó partján található New Jersey lesz. A két év múlva esedékes futamot egy előreláthatólag 5,12 km hosszú utcai pályán tartják, a tévékamerák bizonyára örülni fognak a háttérnek, melyet New York felhőkarcolói biztosítanak majd a futamon. A 2013 júniusára tervezett versenyre már első alkalommal is több mint százezer nézőt várnak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?