Fantasztikus pálya, unalmas verseny – Holland Nagydíj

Verstappen átvette a vezetést a bajnokságban Hamiltontól a hazai pályán

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elképesztően izgalmas pálya a zandvoorti, de az F1 sajnos unalmas futamot produkált rajta.

Nagyon várta már a közönség a Holland Nagydíjat, hiszen egy fantasztikus aszfaltcsík, a zandvoorti pálya tért vissza a naptárba. Valóban jó volt újra F1 versenyautókat látni itt, de ez nem egyenlő azzal, hogy a látvány különösebb izgalmat okozott volna. Kerék a kerék elleni csatából nagyon keveset láthatott a közönség, a taktikai csatát pedig a Red Bull nyerte. Verstappen a hazai közönség előtt brillírozott, az élről rajtolhatott, míg mögötte a címvédő Hamilton állt a rajtrácson a második helyen. A rajtnál Verstappen megtartotta az első helyet és azonnal távolodni kezdett az üldözőitől. A Mercedes taktikai csatába próbálta kényszeríteni a Red Bull Hondát, látván, hogy erőből nem győzhetik le őket. Így a 21. körben Hamilton a boxba hajtott kerékcserére, egy körrel később követte őt Verstappen. Ekkor ideiglenesen Bottas vette át a vezetést, miközben Hamilton másfél másodperc körüli távolságból követte Verstappent, aki a 30. körre érte utol az addigra már jelentősen elkopott gumikkal köröző Bottast. Ám a finn nem tudta feltartani a holland versenyzőt, és Hamilton is egyből maga elé engedte.
Hirdetés
Hamilton a 40. körben állt ki újra kerékcserére, onnan visszatérve azonban pont forgalomba került, úgyhogy az egy körrel később kereket cserélő Verstappen több mint három másodperces előnnyel állt vissza az élre. Nem is adta ki a kezéből a vezetést, a célvonalon elsőként robogott át a holland szurkolók legnagyobb örömére. Mivel Hamilton csak a második lett, Verstappen átvette tőle a vezetést a bajnoki pontversenyben. A dobogó harmadik fokára pedig Bottas állhatott. Folytatásjövő hétvégén Monzában. Végeredmény, Holland Nagydíj, Zandvoort (72 kör, 306,648 km, a pontszerzők)
  1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:30:05.395 óra
  2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 20.932 másodperc hátrány
  3. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 56.460 mp h.
  4. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 1 kör h.
  5. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1 kör h.
  6. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 1 kör h.
  7. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 1 kör h.
  8. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 1 kör h.
  9. Esteban Ocon (francia, Alpine) 1 kör h.
  10. Lando Norris (brit, McLaren) 1 kör h.

Hirdetés
A vb-pontversenyek állása 13 futam után
Pilóták Pontszám Csapatok Pontszám
1. Verstappen 224,5 1. Mercedes 344,5
2. Hamilton 221,5 2. Red Bull 332,5
3. Bottas 123 3. Ferrari 180,5
4. Norris 114 4. McLaren 170
5. Perez 108 5. Alpine 90
6. Leclerc 92 6. Alpha Tauri 84
7. Sainz 89,5 7. Aston Martin 53
8. Gasly 66 8. Williams 20
9. Ricciardo 56 9. Alfa Romeo 3
10. Alonso 46 10. Haas 0
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?