Verstappent a piros zászló sem zavarta meg, könnyedén győzött Mexikóban
Nem is alakulhatott volna kedvezőbben a rajt Max Verstappen számára, hiszen már az első kanyarban a két Ferrari előtt fordulhatott a háromszoros világbajnok, ezzel kompenzálva a tegnapi időmérős bakit. A csapattársa viszont hamar kihullott a futam esélyesei közül, ugyanis már az célegyenes végén ráhúzta az autóját Leclerc Ferrarijára. Pérez Red Bullja egy pillanatra a levegőbe emelkedett, majd keményen nekicsapódott az aszfaltnak. A mexikói még visszaevickélt a boxba, de a szerelők hamar rájöttek, fölösleges minden erőfeszítés. A verseny ezután az idén megszokott módon alakult. Verstappen folyamatosan növelte az előnyét az élen, míg a két Ferrari elkezdett szenvedni a gumikopás miatt. Az abroncsok jelentette hátrányt a vörösök egy elhúzott stratégiával igyekeztek kompenzálni, de a jóval előttük kiálló Red Bull könnyedén jött át a mezőnyön, és mire a letudták a kerékcseréjüket, Hamilton is beékelődött közéjük, majd nyomás alá helyezte Leclerc-t.
[BANNER type="1"]
Hamilton jól vezetett a hétvégén, a piros zászló pedig a kezére játszott
A 33. körben aztán jött a piros zászló, így Verstappen 17 másodperces előnye lenullázódott. A versenymegszakítást Kevin Magnussen balesete idézte elő, aki hatalmas erővel csapódott a techpro falba a 7-8-as kanyarkombinációban, de szerencsére saját lábán ki tudott mászni a roncsból a dán, a fal viszont annyira megrongálódott, hogy a javítás idejére félbe kellett szakítani a versenyt. Az újraindítás után a mezőny nagyobb baleset nélkül eljött, Verstappen pedig azonnal magabiztos előnnyel húzott el a többiek elől. Hamilton az újabb állórajt után csupán 5 fordulót körözött Leclerc mögött, és félig a füvön előzte a monacóit, ezzel fellépve a második helyre. Időközben a másik Mercedesben Russell is utolérte Sainzot, de a brit bárhogyan próbálkozott, nem tudta átrágni magát a Ferrarin.
A Ferrarik ismét szenvedtek a gumikkal, de egy dobogó azért így is összejött
A középmezőnyben is heves csaták zajlottak. Piastri és Tsunoda a 47. körben össze is ért a kettes kanyarban, a következő fordulóban pedig még egyszer eljátszották ugyanezt, viszont a japán agresszív volt, és túlságosan is vehemensen húzta rá a kormányt a McLarenre, ezért megforgott, de a versenyt folytatni tudta.
[BANNER type="2"]
Felemás hétvégét zárt az Alpha Tauri. Ricciardo zseniális teljesítménnyel szerzett pontokat, Tsunoda a türelmetlensége miatt esett vissza a mezőny végére
Verstappen végül 14 másodperces előnnyel zsebelte be a Mexikóvárosi Nagydíjat, míg mögötte Hamilton futott be, a harmadik helyen pedig Leclerc-t intette le a kockás zászló. A dobogóról éppen lemaradt Sainz, míg az ötödök helyet a mezőny végéről rajtoló Norris szerezte meg. Hatodikként Russell futott be, mögötte néhány tizedre a remekül versenyző Ricciardo, a további pontszerző helyeken pedig Piastri, Albon és Ocon osztozkodtak.
Verstappen és Leclerc is bőven kapott a helyiek „szeretetéből a díjátadón. Mindkét versenyző hosszas füttykoncert közepette adott interjút a verseny után
[BANNER type="3"]
A Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye:
| Versenyző | Pont | |
| 1. | Verstappen | 25 |
| 2. | Hamilton | 19 |
| 3. | Leclerc | 15 |
| 4. | Sainz | 12 |
| 5. | Norris | 10 |
| 6. | Russell | 8 |
| 7. | Ricciardo | 6 |
| 8. | Piastri | 4 |
| 9. | Albon | 2 |
| 10. | Ocon | 1 |
[BANNER type="4"]
A bajnokság állása a mexikói hétvége után:
| Versenyzők | Pontszám | Csapatok | Pontszám | ||
| 1. (világbajnok) | Verstappen | 491 | 1. (világbajnok) | Red Bull | 731 |
| 2. | Pérez | 240 | 2. | Mercedes | 371 |
| 3. | Hamilton | 220 | 3. | Ferrari | 349 |
| 4. | Sainz | 183 | 4. | McLaren | 256 |
| 5. | Alonso | 183 | 5. | Aston Martin | 236 |
| 6. | Norris | 169 | 6. | Alpine | 101 |
| 7. | Leclerc | 166 | 7. | Williams | 28 |
| 8. | Russell | 151 | 8. | Alpha Tauri | 16 |
| 9. | Piastri | 87 | 9. | Alfa Romeo | 16 |
| 10. | Gasly | 56 | 10. | Haas | 12 |














