Harmadjára is pont jó a BMW X3

Könnyebb, erősebb és modernebb - Itthon vezettük az új BMW X3-at

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem egyszerű követni a BMW frissülő modellpalettáját, ugyanis az X-sorozat nem csak bővül, megújulnak a modellek. Az új X3-at már hazai utakon próbáltuk, nem csalódtunk.


Rohamosan bővül a BMW kínálata, idén is elláttak minket új modellekkel, hiszen az új 5-ös igaz tavaly év végén jelent meg, már idei modellnek számított, aztán ott vannak a friss 2-es és 4-es modellek, a ráncfelvarrott és sportosított i3 és i3S, most pedig itt a teljesen új X3 és 6 GT. Idén még érkezik ez-az a CS modelleken túl is, de most az új SAV-ot (Sport Activity Vehicle) és a széppé varázsolt 6 GT-t volt alkalmunk kipróbálni, ám az külön cikket érdemel. Egyelőre nézzük, mi újdonságot mutat az X3 harmadik generációja. Ezt a SAV kifejezést a BMW kezdte el az első X5-nél, hogy még jobban elkülönítse a többi SUV-tól. Ez egész jól ment, hisz közúti jellemzőivel valóban jobb volt a konkurenciánál, s ezt hozta nála kisebb, emészthetőbb X3 is. Így van ez az újnál is, ránézésre nem tolakodóan nagy, ám mégis van egyfajta tekintélye és hogy kényelmesen elférünk benne, az nem kifejezés.
BMW X3, 2017 - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4716 1897 1676 2864 550-1600


A formaterv erősen változott, ha felidézzük az elődöt, akkor a vesékkel összenőtt fényszórókra is emlékszünk. Ez most ismét külön vált, valahogy nem jött be az a kombináció, élőben is inkább ez a szebb. Persze, így még hangsúlyosabbak a vesék, amik amúgy is orbitálisan nagyok lettek az X3-ason, magasságuk jóval nagyobb, mint előtte, most ez lesz az új irány az X szériánál. Hátrafelé már kezd ismerős lenni a forma, ám a C-oszlop most jóval hátrébb kezd csak fölfelé ívelni, ezzel a hátsó ablakok magasabbak. Igazából ez teljesen rendben van, klasszikus terepjáró-arányok. A far már frissebb vonalakat rejt, a lámpák formáját eddigi modelleken nem láttuk, ám van a helyzetjelző fényében egy kis előző Audi Q5-re hajazó rajzolat, ami messziről tűnhet csak fel. A hátsó lámpák is lehetnek LED-esek, ahogy persze az elsők is, méghozzá az adaptív fajtából.
Három felszereltségben lesz elérhető, az xLine és az M Sport mellé megérkezett a kifinomultabb Luxury Line is, melyet a krómozott függőleges pálcikájú vesékről ismerhetünk fel. Ezen az X3-ason persze több a króm a további kiegészítőkön is, és a beltér színválasztéka is inkább a luxusvonal felé hajaz a kellemes árnyalatú színekkel és kifinomult fa és selyemfényű alumínium betéteivel. Emellett a tetőkárpit is világos, így az amúgy is hatalmas tér még tágasabbnak érződik, amit hatalmas, nyitható panorámatetővel fejelhetünk meg. Az M Sport ezzel szemben durvább, nyersebb megjelenést kap, jól ismerjük már az apró trükköket, mint a feketére váltott apró részleteket és a belső sportos, harsány összeállításait. Pont egy teljesen fekete belterű, fehér autót sikerült kifognom ebből, és a Luxury után nem tűnt túl ízlésesnek, amit odabent láttam. A sportos vonal a szedánoknak, kupéknak áll jól a BMW-nél, az X3-hoz jobban passzol az új Luxury felszereltség.
Hirdetés

Az X3 belső kialakítása is a friss modelleket követi, a műszerfal vonalai, a középkonzol, a váltó kapcsolója és a kormány is mind ismerős lehet a 7-esből, vagy a G30-as 5-ösből is. Az új formák jóval barátibbak, mint a leköszönő verzióban, és persze, ahogy az a BMW-nél megszokott, remek anyagokból válogathatjuk össze az utasteret. A műszerfal teteje is lehet bőrözött, szép varrással, az alap kormány fogása remek, ám vékonyabb, mint az M-es kormány karimája.

A legfrissebb iDrive kezelője továbbra is egyértelmű, de akinek kényelmesebb, használhatja az érintőképernyőt is.

Továbbá itt is háromféleképpen szabályozhatjuk a hangerőt, mivel a gesztusvezérlés is elérhető, aztán csak csínján a beszélgetés közbeni mutogatással, mert felismer mindent a rendszer. Itt is szépen szól a Harman/Kardon hifi és jó képet ad a gyorsan újratervező navigáció is. A műszeregység szintén lehet digitális, ám a BMW-é nem szabható annyira személyre, mint például a Volkswagen-konszerné, itt csak a mutatók stílusán változtat, illetve a vezetéstámogató rendszerek visszajelzőjét mutatja kontrasztosan, érthetően és aktívan.
BMW X3, 2017 - műszaki adatok
M40i xDrive 20d xDrive 30d
Emissziós norma Euro 6
Hengerűrtartalom [cm3] 2998 1995 2993
Hengerek/szelepek száma 6/24 4/16 6/24
Váltófajta/-fokozat automata/8
Teljesítmény [LE] 360 (5500-6500) 190 (4000) 265 (4000)
Nyomaték [Nm] 500 (1520-4800) 400 (1750-2500) 620 (2000-2500)
Gyorsulás 0-100 km/h 4,8 8 5,8
Végsebesség [km/h] 250 213 240
Kombinált fogyasztás [l/100 km] 8,2-8,4 5,0-5,4 5,7-6,0
CO2-kibocsátás [g/km] 188-193 132-142 149-158
Saját tömeg [kg] 1810 1750 1820
Megengedett össztömeg [kg] 2455 2420 2500

Vezetéstámogatókból egyébként elég jó az új X3-as, ha csak a kötelező köröket nézzük, mint a radaros tempomat, vagy a kormányozni, nem csak lökdösni képes sávtartó is elég ügyes, előbbi körforgalomban is elég sokáig látja az előttünk haladót. Emellett persze gyalogosfelismerős vészfékrendszer, holttérfigyelő, tolatókamera (elöl-hátul) és parkolóasszisztens is lehet a fedélzetén. A head-up display is szép képet ad, és minden fontos információt az orrunk elé vetít. Ami csak év végétől lesz elérhető, az a sávváltás asszisztens, és ami itthon még nem működik hibátlanul, az a valós idejű forgalomfigyelés a navigációhoz. Az új X3 motorpalettája folyamatosan bővül majd a bevezetést követően, egyelőre három variációban érhető el.
BMW X3, 2017 - motorválasztéka és árai
Motor Ár
X3 xDrive 20i 13 350 000
X3 xDrive 30i 15 900 000
X3 M40i 20 050 000
X3 xDrive 20d 14 250 000
X3 xDrive 30d 17 000 000

A csúcsmodellt, az X3 M40i-t egyelőre nem tudtuk kipróbálni, de az új hathengeres, 360 lóerős benzinmotorral szerelt szabadidő-autót vélhetően jövő nyáron már be tudjuk majd mutatni. A hazai menetpróbán az eddigi két húzómodellt, a 20d és 30d dízelekket állították sorba. A 20d már többféle karosszériában járt nálunk, karaktere továbbra is sportos, jól kihasználható, ám az eddigi modellekben zavaróan hangos volt. Továbbra is az, ám

az új 5-ösnél már feltűnt a remek zajszigetelés, ez az X3-ban is megvan.

A 20d zajából kevés szűrődik csak az utastérbe, az is csak egészséges morajlásnak tűnik, persze a kiegyensúlyozott 30d mellett ég és föld a különbség. A sorhatos gázolajos 265 lóerővel és 620 Nm nyomatékkal szaggatja az aszfaltot, dinamikája több mint meggyőző. Hangja kintről és bentről is csendes, már-már benzines karakterű, gázadásra azonnali gyorsítás a válasz, az alapáras xDrive összkerékhajtás ebben sokat segít álló rajtnál. Váltóból csak a 8 fokozatú továbbra is remekül működő ZF automata lesz csupán, ám ezzel a szerkezettel még egyszer sem ért kellemetlen élmény. Bevezető áron az X3 kicsit hátbavágó 13 350 000-es cédulával rajtol, ám a bevezetéskor kapható modellekből a 14 250 000-es 20d lesz a legolcsóbb. Komoly számok ezek a piacon, ám a prémium felár sajnos megmutatkozik, ezért viszont az új X3 rendkívül modern és hibátlanul működő vezetéstámogató rendszereket ad, aki pedig még szeret vezetni, annak nem kérdés, hogy az X3 a jó választás a kategóriából.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

      • 2017.11.10. at 14:39
        Permalink

        Bannert nem látok, csak egy diszkrét “Hirdetés” feliratot, ami fehér háttérrel a cím vége felett “lebeg”, kb a X3 szó 3asának közepétől.

        Azt hittem kitört nálatok az öszinteségi roham 🙂 (Nem szívózni, viccnek szántam, de ez akkora ziccer volt hogy nem tudtam kihagyni. Már meg is gyűlöltem magam a poénért)

        A korábban belengetett profilszerkesztés funkciót sem találom, csal a kijelentlezést a főmenü végén.

        Talán nem készült fel a trendi webmasteretek a 20. századi szinvonaló zárt hálózatokra. Mondjuk azért nem Dos-os gépről pötyögök 🙂

Vélemény, hozzászólás?